A Red Bull úgy döntött, hogy nem folytatja a Red Bull Air Race világbajnokságot. Ez érinti az idei, 2019-es sorozatot is. Így nem lesz megtartva a július 13-14.-re tervezett, Zamárdiban rendezendő futam sem. Elmarad a kazanyi, és a japán csibai futam is.

Ha Budapesten nem lehet, akkor ne legyen sehol – nem lesz több Red Bull Air Race a világon

A Red Bull Air Race 2003-as kezdete óta több, mint 90 futamot rendeztek világszerte. A cég közleménye szerint hiába kínált kimagasló színvonalú sportélményt, nem vonzott akkora érdeklődést, mint a cég egyéb rendezvényei.

A közleményt a cég a köszönetnyilvánítással zárja, amelyben a pilótáknak, a csapataiknak, a partnereiknek, a fogadó városoknak, illetve Red Bull alkalmazottainak köszöni meg a 16 éves munkát.

Magyarországon eddig 12 versenyt rendeztek, melynek mindig Budapest volt a házigazdája. Tarlós István főpolgármester 2019-re nem engedte a verseny rendezését, ezért kellett új helyszín után nézni. A lehetséges opciók közül gyorsan esélyessé lépett elő a Balaton és a Velencei-tó környéke, végül március elején Zamárdi nyert

Forrás: index.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
@papa.49: Ez legyen a világ legnagyobb hiátusa!
Heves szívdobogás lett rajtam úrrá ezen tragikus hír hallatán.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.