Jennifer Aniston meg van győződve arról, hogy volt férje, Brad Pitt már akkor is „kavart” Angelina Jolie-val a háta mögött, amikor még egy párt alkottak.

Jennifer Aniston vallomása: Brad Pitt megcsalta Angelina Jolie-val

Jennifer Aniston és Brad Pitt öt éven át voltak házastársak. Frigyük 2005-ben futott zátonyra, ám a Jóbarátok című sorozat sztárja szentül meg van győződve arról, hogy Brad Pitt hazudott neki, s valójában már akkor lefeküdt Angelina Jolie-val, amikor még egy párt alkottak. Jennifer Aniston erről 2005-ben is beszélt már, jelesül abban a bizonyos első interjúban, amit a válásuk után adott.

Akkoriban azt mondták, haragtól mentesen váltak el útjaik, és nem egy másik nő miatt szakítottak. Pitt pedig mindig is tartotta magát ahhoz, hogy nem feküdt le Jolie-val, míg Anistonnal járt, aki azonban nem hitt neki. Az pedig, hogy a válásuk után közös képek szivárogtak ki Pittről és Jolie-ról, pont olyan fájdalmas volt neki, mintha sót öntöttek volna a nyílt sebére: sokkolta őt, hogy szakításuk után olyan hamar összejöttek (a 2005-ös Mr. és Mrs. Smith forgatásán). Aniston pontosan ezért kételkedett abban, hogy Pitt és Jolie csak barátokként tekintettek egymásra a válás előtt.

Forrás: Blikk

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Na mekkora szám, hogy megcsalta a következő feleségével, amúgy ezer éve, de csak sejti..:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.