Szombaton kezdi meg szereplését a magyar művészválogatott a moszkvai művészlabdarúgó-világbajnokságon, a csapat Szerbia ellen lép pályára – közölte Spiegelhalter László, a válogatott elnöke az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint Szerbia után hétfőn Szlovénia, szerdán pedig Kirgizisztán válogatottja következik, majd a csoportkörben elért eredmény alapján folytatja szereplését a magyar csapat. A legutóbbi világbajnokságon ötödik helyen végzett a magyar művészválogatott.

Hazai művészek mennek focizni Moszkvába

Spiegelhalter László kiemelte, hogy az oroszországi Art Football szervezet által rendezett sport, karitatív és művészeti seregszemle jó alkalom a magyar művészet és kultúra bemutatására is.

Hozzátette: a moszkvai művészlabdarúgó-világbajnokságon 16 ország művészekből és egykori labdarúgókból álló csapata mérkőzik meg egymással négy csoportban. A labdarúgás mellett minden ország másfél órás színpadi műsorral, koncerttel is készül a közönség számára. A magyar csapat műsorában mások mellett fellép Kállay-Saunders András és a Punnany Massif énekese, Meszes Balázs.

Spiegelhalter László elmondta, hogy a szabályok szerint a csapatot egyszerre három volt labdarúgó erősítheti, így a magyar művészválogatottban a korábbi válogatott játékos Lisztes Krisztián, valamint Kerényi Norbert és Vörös Péter léphet pályára. A csapatban a művészek mellett médiaszemélyiségek is helyet kaptak, az edző Zombori Zalán.

(MTI)

(Fotó: pixabay.com)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.