Koncertje közepén tűnt el a színpadról Korda György.

Megviselte a hirtelen jött meleg Korda Györgyöt. A 81 éves énekes a múlt hétvége folyamán a Siófok Plázson adott koncertet, ahol alaposan ráijesztett rajongóira, amikor percekre eltűnt a színpadról a műsor kellős közepén. Az egyik jelenlévő a Borsnak azt mondta: bár Korda György és felesége, Balázs Klári fellépése isteni volt, az énekes fáradtnak és dekoncentráltnak tűnt.

„Szakmámból adódóan jól bírjuk a színpadi meleget, hiszen az elmúlt években már hozzászoktam ahhoz, hogy a lámpák miatt elképesztő hőség uralkodik a színpadon. Mostanában igyekeznek minket hűteni a színpadon, ami bizony nekem nem a legjobb. Ettől rosszul érzem magam, mivel hirtelen megcsap a hideg, és ez igen kellemetlen. Ez meg tudja szédíteni az embert, nem beszélve arról, hogy a torkomnak és a hangomnak sem tesz túl jót” – mondta a lapnak Korda György.

„Egy másfél órás koncert valóban embert próbáló, ezért most elárulok egy igazi titkot: mostanában lemegy fél óra a koncertből és utána én eltűnök pár számra, mert muszáj, hogy kipihenjem magam.

Ilyenkor bedobom a csodafegyveremet, Klárikát. Ő egy kislány energikusságával énekel el addig pár dalt, amíg én iszom egy picit, ülök, pihenek. Mikor már jobban érzem ma­gam, visszatérek a színpadra, mintha mi sem történt volna” – tette hozzá.

Cikk- és címlapkép: Facebook/Korda György és Balázs Klári

(bors.hu)

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Én szeretem midkettőőt, de nem kellene ezt már erőltetni!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Jozefina
Én szeretem midkettőőt, de nem kellene ezt már erőltetni!!!
jesz
Sok örömet szerzett a művészpár, de talán nem kellene 81 évesen ugra-bugrálni nagy nyílvánosság előtt...főleg gázsiért nem...a kártyakommenteket is fiatalokra kellene hagyni.

Művész úr! Tényleg ennyire kell a siker? -Kell a lófaszt, csak az asszony...az baszogat
papa.49
,,Bájgúnár,, ugye ismerős a név eltűnhetnél már végleg a színpadról otthon danásszál a tigrisképű banyáddal...
Commenter
@papa.49: Nem tudok egyetlen olyan magyar előadóról sem aki képes lett volna sikerei csúcsán visszavonulni. Lehet, mindegyiknek a Rolling Stones példája lebeg a szeme előtt.
papa.49
@Commenter: Ők soha nem voltak a pikszisben nálam ...
Commenter
@papa.49: 81 éves. Kell ez? Luxusban élnek. Kórházban is kezelték, épp hogy túlélte. Ők hakniznak a legtöbbet talán. Biztos sokan szeretik őket, megvan a maguk rajongói tábora, ahogy Zárayéknak is megvolt. Egyik házaspárnak se voltam soha a rajongója.
papa.49
@Commenter: Én se a Zárayéknak volt egy pár számuk amit szerettem az ő előadásukban de nem hiszem, húsznál több lenne !!!
Tudod mikor utáltam meg a ,,Gyuri,, bátyót mikor elnyekeregte a Karel Gott számát magyarul a ,,Lédy karnevált,,
Csizmás Kond
...miért nem kártyázik...ott még nem lett rosszul soha...
Commenter
@papa.49: Nagyon sok külföldi szám van amihez jobb lett volna nem hozzá nyúlni. Pénz kérdése ez is, az eredeti és az idegennyelvű verziót kiadó előadó is jól jár. De volt olyan magyar szám is ami külföldi előadónak hozott sikert nem is egy. Kordáék amúgy nagyobbrészt szinte csak coverolnak: Gott, Ricchi e Poveri és a többi...
papa.49
@Commenter: Hát igen nem emlékszem hogy énekelte-e valaki a ,,Gyurika,, számait külföldön ,mint pl az Omegától a,,Gyöngyhajú lányt,, Vagy Máté Petitől Az ,,Elmegyek,, című számát !!!
Commenter
@papa.49: valóban nem. Kordának van egy falzett hangja amit valaki vagy el bír viselni vagy nem. Máté Péter és az Omega is más kategória, bár utóbbi nálam kiesett a pixisből ahogy írtad mikor a Pancho Arénában koncerteztek a csutinak!
papa.49
@Commenter: Az együttes maradéka nálam is ejtve pedig nagyon szeretem a számaikat, de azt a cirkuszt én nem tudom lenyelni tőlük se !!!
Commenter
@papa.49: Mihály Tamás azon a koncerten nem is vett már részt. Nem régi csibészek már ők sem...
adrenalink
@papa.49: 20:01-re felvidek.ma/2016/04/rangos-elismeres-kulfoldrol-a-pancho-arena-lett-a-vilag-legszebb-stadionja/
Ha jól emlékszem Kóbornak volt nagy vágya, hogy ebben az arénában énekelhessen. Miért bűn? Nem Orbánnak adott udvari zenét...:-)
Az egyik barátunk nagy foci drukker. Sok európai stadionban is járt, de azt mondta, hogy tényleg méltán kapott elismerést.
papa.49
@adrenalink: Ha jól gondolom egy IGAZI MŰVÉSZNEK nem kell beállnia sehová se egy kis jájemért !!!
De te másként gondolod ez a te dolgod, nekem meg más a véleményen, és ez téged se zavarjon, ahogy engem se zavar, hogy nem értesz egyet velem ...
adrenalink
@papa.49: Egy művész miért ne adhatna koncertet a világ egyik legszebb stadionjában /aminek egyetlen "bűne", hogy Felcsúton épült fel/?
Nem pártrendezvényen léptek fel...! Még jó, hogy nem gondolkodunk egyformán, ezért vagyunk egyéniségek, csak mélyen elszomorít, hogy már egy szép stadiont is lehet gyűlölni politikai meggyőződésből.:-(
volvós
Gyuribácsi akkor lett rosszul, amikor a " koncerten " a hangtechnikus véletlen lekapcsolta a playback-et, és az öreg nem hallotta, és úgy tátogott tovább...
papa.49
@adrenalink: Na látod neked ,,az egyik legszebb,, nekem meg nem !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.