Verebes István őszintén vallott magánéletéről a Mokka műsorában.

"Mindenkit megcsaltam" – Verebes István szégyelli, amit tett – videó

Fotó: TV2/Mokka

A színész-rendező Verebes István nem titkolja, négyszer állt az oltár elé, ennek ellenére nem élte meg kudarcként kapcsolatait. Szerelmi bánata sem volt soha, egyedül csak a hűségességgel akadtak gondjai.

Mindenkit megcsaltam. Nem büszkeségből mondom, mélységes szégyennel

- ismerte el Verebes a Mokkának.

Hozzátette:

Hallatlanul szégyellem mindazt amit megtettem, de már csak meggyónni tudom, jóvátenni nem.

Az igazán nagy változást azt hozta el életében, amikor a Nyíregyházi Színházban megismerkedett mostani kedvesével, Ágival. Az idén már a 24. házassági évfordulójukat ünneplik.

Úgy kellett lennie, hogy megismerkedjek a feleségemmel

- vallotta be a 71 éves művész.

45 éves koromra lettem felnőtt

- összegezte Verebes, aki szerint az élet értelme a nyugalom és a család.

Forrás: Blikk, Tv2 Mokka

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Ez a hulye nem veszi eszre, hogy meg igy, ennyi ev utan is belerug az elhagyott felesegeibe? Akikrol valaki is tudja a kornyezeteben, hogy Verebes felesege volt, akkor az most meg azt is megkapja, hogy a kollegai, baratai meg ennyi ev utan is megkerdezzek tole, hogy tenyleg megcsalt mas novel a ferjed?
Ez tenyleg ennyire sotet?
Egyebkent elegge ambivalensek az erzeseim vele kapcsolatban - a Heti Hetesben kifejezetten irritalt, amikor Havassal izmoztak...Egyikuknek sem allt jol, es meg a Heti Hetes szinvonalat is rontottak...:o(((
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Jozefina
Én soha nem kedveltem verebest! A tv-t mindig elkapcsoltam, ha ő volt benne, a műsorai undorítóak voltak.
qxy
Nem értem. Tisztelem Verebest de kell ezt pellengérre tenni? Mi lenne az értelme? az hogy mindenki sajnálja vagy lenézze? Borzasztó. Mindegy csak hír legyen. Aztakurvaszarokbele.
karma1
Ez a hulye nem veszi eszre, hogy meg igy, ennyi ev utan is belerug az elhagyott felesegeibe? Akikrol valaki is tudja a kornyezeteben, hogy Verebes felesege volt, akkor az most meg azt is megkapja, hogy a kollegai, baratai meg ennyi ev utan is megkerdezzek tole, hogy tenyleg megcsalt mas novel a ferjed?
Ez tenyleg ennyire sotet?
Egyebkent elegge ambivalensek az erzeseim vele kapcsolatban - a Heti Hetesben kifejezetten irritalt, amikor Havassal izmoztak...Egyikuknek sem allt jol, es meg a Heti Hetes szinvonalat is rontottak...:o(((
picike1
ugyan már mostis csak azért hogy figyeljenek rá hát a kutyát se érdekled
atekko
hát, igen. ez így egy nagy lóf@sz, akko kellett volna a felesége szemébe mondania, amikor csalta a felesége(i)t, nem utólag beleböfögünk az éterbe. ez nem őszinteség, a cikk címe és írója korrelál a "színésszel"
papa.49
Hát tudod Verebes ezzel úriember nem dicsekszik !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.