Kapcsolatuk fél évet élt meg. A Velvet megkeresésére Alföldy Anna elismerte, hogy már nem alkotnak egy párt a műsorvezetővel.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Alföldy Anna (@alfoldy_anna) által megosztott bejegyzés,

Véget ért Hajdú Péter és Anna kapcsolata. Hajdú kora tavasszal még a Hot! Magazinnak arról beszélt, hogy 18 évvel fiatalabb barátnőjéért, Annáért "megérte feladnia a szabadságát".

Pár hónap után nem teszek olyan kijelentéseket, hogy megtaláltam az igazit, vagy hogy Annával akarom leélni az életemet, mert ez nem lenne igaz. Emellett én már egyszer kimondtam másnak ezeket a szavakat. Ez egy friss kapcsolat, természetes, hogy valahol legbelül bizonytalankodunk, hiszen mindketten ütöttük már meg a bokánkat. A jövő ilyen szinten tabu közöttünk, a nyaralásnál tovább nem tervezünk, de ezzel nincs is semmi baj, sőt, legalább megéljük a jelen pillanatot. Nem lennék együtt Annával, ha nem szeretném

- mondta a Hot-nak áprilisban Hajdú Péter.

A Story magazinnak pedig tavasszal meséltek vidáman arról, hogyan is ismerkedtek meg. 

A napokban azonban hirtelen mindkettejük közösségi oldaláról eltűntek a közös képek, és Anna maga is megerősítette a szakítás tényét.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Alföldy Anna (@alfoldy_anna) által megosztott bejegyzés,

Anna a Velvet kérdésére elismerte: szakítottak Hajdú Péterrel, de ennek okait, részleteit nem mondta el.

Végeztünk egymással, de nem szeretném firtatni, hogy miért alakult így. Minél előbb le akarom ezt az egészet zárni

– mondta el a lapnak a modell-influencer.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Alföldy Anna (@alfoldy_anna) által megosztott bejegyzés,

Forrás: Velvet, Blikk

Címlapi kép: Instagram

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

maci0427
Ha egy férfinak fiatalabb barátnője van , vagy el is vette feleségül, akkor ott a pénz számít na meg a különleges státusz, munkakör és aki egy ismertebb egyén ! ha nincs pénz már, vagy nem akar a pasi költeni, akkor a fiatal punci könnyen lelép ! Így van ez akkor is, ha egy öreglányt már megunt a fiatalabb kakas !
simmering73
Nem tudtad kielégíteni a hölgyet, Peti? Megmérettél és könnyűnek (rövidnek?) találtattál.
verőce21
Egy újabb aranyásó cafka robbant be a köztudatba? Ehhez kellett egy ismert ember fél évre...:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. June 15., 19:40
Hódi Pamela bikiniben tárta szét combjait
Itthon - 2019. June 15., 19:09
Több melegrekord is megdőlt ma