A mulatószenészek 44 éve élnek együtt, ám még sosem látták egymást ruha nélkül.

A NőComment! vasárnapi adásának felvételén elárulták, a mai napig hűek az ősi szokásokhoz.

Negyvennégy éve nem tudom, kivel fekszem le, mert mindig sötét van

– jelentette ki Bódi Guszti.

Hozzátette:

Mi ebben nőttünk fel. Esküszöm, az édesanyámat se láttam soha ruha nélkül a bokájától felfelé.

Felesége, Bódi Margó szerint mindketten nagyon szemérmesek, szégyellősek.

Elmondta:

Amióta a fiúknak elkezdett serkenni a bajuszuk, még fürdőruhára sem vetkőzünk előttük, strandon sem voltunk együtt.

Bódi Margó a Blikknek arról is mesélt, hogy a tradícióik a hétköznapi öltözködést is meghatározzák.

A szoknyának takarnia kell a térdet, de akkor is, ha leülünk, mert ha nem, az szexuális kihívásnak minősül. Szokásaink a mély dekoltázst sem engedik, így sosem veszek fel kivágott felsőt, mert nem hozhatom kellemetlen helyzetbe az uramat, például az asztalnál, a tálalásnál.

Margó elárulta azt is, hogy mindig korábban kel, mint az ura, hogy rendbe tegye magát.

Engem Guszti még kócosan, csipás szemmel nem látott! Kiengedni sem szoktam a hajam, valamennyire mindig össze van fogva. 

Hozzátette:

Amikor Gusztihoz vendég jön, mi, asszonyok nem ülünk hozzájuk, maradunk a konyhában.

Forrás: Blikk

Címlapi kép: Facebook

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

staro2
@Eriksson: Hát ide figyelj mama:
Az, hogy kidobtátok a bútoraimat és én nem ismerem ki magam a lakásomban - rendben van.
Az, hogy soupe-nek nevezed a levest, rendben van.
Az, hogy engem hirtelen Mátyásnak nevezel rendben van.
De az, hogy én a saját marhapörköltem tiszteletére szmokingot húzzak-hát azt soha érted, soha!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
laja70
Hogy ez mekkora hír! Ezen múlik a világ dicsősége!!! Meg az idióta firkászon és lapon, aki/ami ekkora baromságot leközöl!!!
jesz
és erre még büszkék is...

...kiváncsi lennék az igazságra(is)...mert a mostani hír nem az...
parasutyo
jah gusztikám, mindig sötét van... a fejedben! :)
maci0427
Miért kell folyamatosan ezeket és más cigány származású celebeket sztárolni ? Kinek és kiknek az érdekük ez ??? Nincs normális magyar származású művész ember akár a régi múltból vagy a jelenből akik valóban elértek egy maradandó színvonalat ?!
maci0427
@Horizont: -- Ezeknek azt sem szabad elhinni, amit kérdeznek !
Eriksson
Ebben van valami báj, hogy egymás tiszteletére rendbe hozzák magukat még otthon is. Nem elítélendő ez, hanem inkább elismerésre méltó. Nincs annál kiábrándítóbb, mint amikor egy pár kócosan, lottyadtan leül egymással szemben kávézni, vagy éppen piázni.
staro2
@Eriksson: Hát ide figyelj mama:
Az, hogy kidobtátok a bútoraimat és én nem ismerem ki magam a lakásomban - rendben van.
Az, hogy soupe-nek nevezed a levest, rendben van.
Az, hogy engem hirtelen Mátyásnak nevezel rendben van.
De az, hogy én a saját marhapörköltem tiszteletére szmokingot húzzak-hát azt soha érted, soha!!!
Eriksson
@staro2: Értem én, de akkor is!
Ez ugyan a másik véglet, de alapvetően mégis igaz lehetne, ugye? :)))
Eladott Ország
Ha nem látta az asszonyt meztelen nem veszített vele semmit. Akkor nem a szomszéd árulta 150 ezer forintér a lányát Guszti?
www.zaol.hu/wp-content/uploads/2017/09/prostitualtill-768x511.jpg?mwfmv=1519111771
Lepényleső
"Két pandúr azon méláznak,kinek rútabb a kedves felesége. Tegyünk próbát,vegyük szemre.
Az első rendőr felesége,- a falu réme. Mondja a második,gyerünk hozzánk szemlére. Megállnak
a pinceajtó előtt,leszól az asszonynak;gyere elő drágám! Kérdi az asszony; a vödröt fel
tegyem a fejemre? Á dehogy-hangzik a válasz,-most nem szexelünk,veled most csak
dicsekszem,haza azért jöttünk."???
papa.49
De korán kezdődött az idei UBORKASZEZON ))))))))))))))))))))
namihami
Húúúú, de meg tudom érteni!
Jobb körökben egy ilyennel nappali világosság mellett még utcán se mutatkozna normális ember! És ez oda-vissza áll!
qxy
Na ez van a romáknál ez megy. De tegyük hozzá. Es se jobb, Na meg az kurvára nem jó hogy a nem roma meg kiteszi a seggét, nyeli a kis gyerekeket és baszik fűvel fával a neten. Ez az egyik véglet meg a másik véglet. Ha meg azt nézzük azért jobb a romák felfogása
Mert jobb azt el venni akit senki nem látott még mezítelen, mint azt aki, ,..- Ja, Ismerős. ezt kúrták szét a neten Szép feleséged van. ez tud negyven centit le nyelni? ügyes" " "
Dr plágium
Ezt már régen közhírré tették.
@qxy: azért elég sok a cigány kurva a Nyugati aluljárójában. A 130 kilós fiatal lány mindenét közszemlére teszi, ahogy a többi is. Azt hiszem nem lehet akkora ínség hogy ezeket megdugjam elég gusztustalanok. A cigány selyemfiú meg őrzi őket és elveszi a pénzüket.
qxy
@Dr plágium: Tudom. természetesen ez sem minden romára vonatkozik. De ez van.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.