Kedden folytatódott a valóságshow-hős tárgyalása Kecskeméten. A Való Világ egykori nyertesét emberrablással vádolják.

Még a héten börtönbe kerülhet VV Aurelio

Komoly büntetés vár rá, ha bebizonyosodik a bűnössége, ugyanis korábbi felfüggesztett börtönbüntetése még nem járt le, mikor a feltételezett bűncselekményt elkövette. Legutóbb egyik barátja ismerte el a felhozott vádakat, most egy szemtanú és a bántalmazott fiú nagyapja vallott a celebre.

2017 őszén Aureliótól egy szórakozóhelyen közel 200 ezer forintot lopott el egy régi ismerőse. A vád szerint, Aurelio több barátjával együtt elrabolta az áldozatot, illetve bántalmazták is. A májusi tárgyaláson a férfi teljesen összetört, a zaklatás vádját elismerte, de az emberrablást nem, könnyezve kérte a bíróságot, hogy ne zárják börtönbe.

Az első tanú, egy fiatal férfi, ugyan kissé zavaros történetet adott elő, azonban a tényeket tekintve vallomása megegyezett a korábban a rendőrségnek mondottakkal. Aurelio és barátai bántották az áldozatot, és pénzt követeltek tőle. A tanú ezek mellett azonban elismerte, hogy nagyon ittas volt az eset történtekor, így részleteiben nem emlékszik az eseményekre.

A szünet után az áldozat nagyapja ült a tanúk padjára, ahol elmondta, hogy valóban bántalmazták az unokáját, majd a házukba vitték, ugyanis félelmében azt állította, ott van az ellopott pénz. A férfi azt is elmondta, hogy ő maga is látta, ahogy a celeb és társai megütötték az unokáját. Az áldozat nagyanyja rá is szólt a három férfira, hogy ez többé ne forduljon elő.

Aurelio nagyon elégedetlen volt a hallottakkal, többször hangot is adott nemtetszésének és az első tanúknak kérdéseket tett fel, melyben arra utalt, mindenki részeg volt közülük, így nem szavahihetőek, mint tanúk. Ezt a felvetést a bíróság nem fogadta el.

A következő tárgyalás alkalmával már ítélet is születhet az ügyben, az is elképzelhető, hogy a celeb több évet is kaphat a végén.

Forrás: velvet.hu

Itthon - 2020. January 26., 21:15
Győrben marad a Fidesz
Nagyvilág - 2020. January 26., 21:26
Meghalt az MBA legenda, Kobe Bryant

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
Amíg nem csapódik mögötte a zárkaajtó, addig kamu az egész...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok