A Magyar Nemzeti Cirkusz vendégfellépőjeként indul országos turnéra Szandi.

Így spárgázik Szandi a levegőben – hamarosan élőben is megnézhetjük
Fotó: Instagram/Szandi

Richter József, cirkusz igazgatója a Csak show és más semmi című vetélkedőben figyelt fel az énekesnő hajlékonyságára, Szandi pedig örömmel vette a felkérést, hamarosan elérkezik a pillanat, amikor porondra lép a társulattal.

Ennyi évet kellett várni arra, hogy a jó Isten utamba sodorja (..) a légtornát. Mindig úgy érzem, mintha ezt én már valamikor, valahol megéltem volna. Szeretem minden pillanatát! Teljes erőbedobással készülök a Cirkuszok éjszakájára!

– írta fotója mellé Szandi.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Szandi (@szandi_hivatalos) által megosztott bejegyzés,

(life.hu)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Szandi az új Àkos. Bezzeg Kásler úr hevesen rángatni kezdte a pici fütyijét, de most végre itt az alkalom, hogy hálát adjon a művésznőnek azért a sok boldog pillanatért. Kásler Miklós 1 millió forinttal támogatta meg miniszteri keretéből Szandi új lemezét. Kultúrtársadalmakban ezt “mecenatúrának” nevezik. Itt dagadtisztánban “miniszteri keretből való támogatásnak”
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--SGs6T4AH--/w_1160/7I02ypTHS264WGLSa.gif
Hol tölti Szandi a karácsonyt? Fenyő alatt. Én is szeretem a Szandit, mert szellőzik benne a lábam. Fenyő Mikit pedig előre vették a jövő hétre a várólistáról. Ő is kap 1 millkát?!
- Ő egy csípőprotézist kap, hogy a decemberi koncerten át tudjon csúszni a Limbó léc alatt..
- Akkor ez már a 11. parancsolat lehet

- Csabi. Te mért szereted Szandit?
- Mert olyan szép!
- Pistike. Te mért szereted Szandit?
- Mert annyira jól énekel!
- És te Kásler Miklós miért szereted Szandit?
- Mert nyáron nem izzad benne a lábam!
lampa laz
Ez is csak addig futott amíg Fenyő a pórázt engedte neki, mióta az ura fogja a zsinórt azóta a falunapok hakni "királynője", de csak bódiék után.
Cicamama55
Sem a vinnyogó hangját, sem magát a személyét nem kedveltem soha!
Eladott Ország
"Kásler Miklós az énekesnő férjével, Bogdán Csabával kötött szerződést." Gondolom, a lemezen is ő fog énekelni.
Remélem, a szereposztó díványon is Csaba fogja leszopni a miniszter urat, nem pedig Szandika ...Szandi már rég a fidesz akárkije. Ez csak szinten tartás.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.