Nagy Feró cége tavaly megduplázta bevételét, Kovács Ákosé pedig rekordévet zárt több mint félmilliárdos forgalommal. A Mága Zoltán koncertjeit szervező cégen és az általa alapított zenekart működtető egyesületen százmilliók folynak át, de közhasznú szervezetként adót nem fizetnek.

Mérlegek tavalyról: Nagy Feróék tocsognak a sok pénzben

Kiemelkedően jó évet zárt 2018-ban a leadott cégbeszámolója szerint a Nagyferó Produkció Kft.: a nettó árbevételét az előző évi duplájára, 133 millió forintra növelte, az adózott eredményét pedig 279 ezer forintról 25 millió forintra. (A megelőző három évben évi 64-67 milliós forgalommal és néhány százezer és 12 millió forint közötti nyereséggel zárt.)

Rekordévet zárt tavaly Kovács Ákos Fehér Sólyom Kiadói és Kereskedelmi Bt.-je: 562 millió forint nettó árbevétel mellett 240 millió forint adózott eredményt ért el.

A Mága Zoltán nevével fémjelzett Talentum Művészeti Nonprofit Kft.  nettó árbevétele 2018-ban 337 millió forintra csökkent, az egyéb bevétele viszont 435 millió forintra nőtt (az egyéb bevétel forrását nem részletezték a kiegészítő mellékletében). Az előző évi 54 milliós vesztesége eltűnt a cégnek, 2018-at már 324 millió forint nyereséggel zárta, az összeg az eredménytartalékba került. Adót 2017-ben és 2018-ban nem fizettek., minthogy a társaság közhasznú céggé alakult át.

(napi.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI/Mónus Márton

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
A szarkák, patkányok és csótányok országa lettünk. A valóságban sem kedvelt állatok így fideszbőrbe bújva meg pláne.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Commenter
És még a csótány sírt hogy kevés a nyugdíja...
Gajdoczky István
Gerinctelen emberek hada! Szégyelem magam helyettük!
evacica
Hiába Orbán fizeti a talpnyalóit a mi pénzünkön, az mindegy,hogy a művészetük mennyit ér! Kihagyták Pataky Attilát Lévai Anikó kedvencét! Így mennek náluk a dolgok Orbanisztánban a talpnyalók és a megalkuvók országa lettünk! Na erre legyél büszke magyar!!!
Commenter
@evacica: Jé, tényleg! Lehet, hogy éppen elvitték Attist azufók! Lévai azt nyilatkozta hogy a lányaival az EDDA musicalre "csörögtek". Volt idő amikor Pataky még MSZP mellett kampányolt, csak ebben ő is amnéziás.
Nessy
Drága csótány NERtárs! Hogy is volt a régi nóta? 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás?? Gondolom már módosítottad a "rabszolga törvény" elfogadása után!
Lepényleső
Agg korukra a legtöbben megtanulják a farnyalás mesterségét(addig ha nem sikerült)?
E cikkből most ki ez derült?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.