Dér Csaba a prágai bíróságon egyetértett azzal, hogy nekünk adják ki, állítása szerint a családja is itt él.

Magyarországra hozzák a csantavéri brgyilkost

Csehország kiadja Magyarországnak Dér Csaba csantavéri születésű bérgyilkost – közölte Vladimír Repka, a cseh igazságügyi minisztérium szóvivője csütörtökön Prágában.

A magyar és szerb állampolgársággal rendelkező Dér Csaba kiadását Szerbia is kérte. Marie Benesová cseh igazságügyi miniszter – tekintettel az érintett által a két országban elkövetett bűncselekmények súlyára és az ezekért járó büntetések mértékére – Magyarország mellett döntött – pontosított a szóvivő.

Dér Csabát március 1-jén a prágai Amadeus szállóban tartóztatta le a cseh rendőrség. Az akkori közlemény szerint a letartóztatáskor hamisított iratokat, két pisztolyt és lőszert találtak a bűnözőnél, akit a csehek azóta fogságban tartottak.

A több gyilkosság elkövetésével gyanúsított 38 éves férfi ellen a holland, a magyar és a szerb rendőrség adott ki nemzetközi elfogatóparancsot. A hollandok a saját ügyüket később átadták a magyaroknak. A prágai bíróság, amely a magyar és a szerb kiadatási kérelmet megvizsgálta, úgy találta, hogy az érintett mindkét országnak kiadható. A végső döntést ezért a cseh igazságügy-miniszternek kellett meghoznia.

Dér Csaba a prágai bíróságon egyetértett azzal, hogy a hatóságok kiadják őt Magyarországnak, ahol szerinte a családja is él. Szerbiának történő esetleges kiadatásával viszont nem értett egyet, de álláspontját nem indokolta meg.

A férfi Budapesten 2018. szeptember 20-án egy kétes hírnevű vállalkozóval, V. Lászlóval végzett egy parkolóban. A férfit térdre kényszerítette, majd fejbe lőtte.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.