A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának kezdeményezésére tízezer eurós (több mint hárommillió forintos) bírságot szabott ki a luxemburgi médiahatóság az RTL II – luxemburgi joghatóság alatt működő – szolgáltatójára a Való Világ egyik részének pornográf tartalma miatt.

Olyan jeleneteket játszott le az RTL Klub, amiket soha nem lett volna szabad – súlyos árat fizetnek érte
Fotó: Youtube

Az NMHH kommunikációs igazgatósága csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a luxemburgi társhatóság a BeleValóVilág powered by Big Brother című műsor 2018. november 15-ei adása miatt szabott ki pénzbírságot/szankciót.

A műsorban "halmozottan fordult elő szexualitást ábrázoló tartalom és közvetlenül mutatott be – a pornográfia kritériumait kimerítő – nemi aktust"

- derült ki a kommünikéből.

Közölték: a médiaszolgáltató a műsorszámot

ugyan 18 éven aluliaknak nem ajánlott korhatár-besorolással látta el, de az alkalmas lehetett a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyos károsítására, ezért "egyáltalán nem lehetett volna közzétenni televízióban".

Az NMHH hétről hétre figyelemmel kísérte a műsort, és a Való Világ-barométer oldalán közzétette a valóságshow egyes, gyermekekre aggályos jellemzőit: a trágárságot, a dohányzást, az alkoholfogyasztást vagy a megjelenő szexualitást.

A luxemburgi médiahatóság döntésével szemben a médiaszolgáltató jogorvoslattal élhet.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Na ne má. A 18 év alatti kiskorúak még napközben felmennek a netre és millió pornó közül válogathatnak. Miért görcsölnének ezen a szaron? Éjszaka meg alszanak, mert másnap suli.
simmering73
Na ne má. A 18 év alatti kiskorúak még napközben felmennek a netre és millió pornó közül válogathatnak. Miért görcsölnének ezen a szaron? Éjszaka meg alszanak, mert másnap suli.
papa.49
@simmering73: Viszont az rtl klub még nem a lölőé !!!
Ha ugyanezt leadják a tv2 akkor nincs semmi probléma !!!
brick
Milyen amikor egy buta magyar paraszt leszop egy másik buta magyar parasztot pénzért::
Hát ilyen.
lópicigáspár
Gondolom aki a bírságot kiszabta, azt a gólya hozta! Kurmányunk nem győzi szajkózni a gyerekgyártást, mint a Ratkó-korszakban, itt meg büntetnek az oktató anyagért!?
Lepényleső
-A kiskorúak fantáziája meghaladja azt amit a felnőtt lakosság fel sem fog.
-Ez a fricska nyilván nem lett volna,ha ez nem az rtl-ről szólna.
-3,3 millió a büntetés,a nézettségből bejött 33 millió? A mérleg jó.
-Arányaiban ez cirka annyi,mintha egy be nem csatolt övért lyukas két fillér volna a taksa.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.