A Jaime Lannistert játszó színészt jó ideje bosszantották azok a reakciók, amiket a Trónok harca befejező évada kapott. 

Jaime Lannister a seggét is szétdolgozta a Trónok Harcáért

A felbőszült fanok létrehoztak egy petíciót, amelyben azt követlik, hogy forgassák újra a teljes 8. évadot, Nikolaj Coster-Waldau pedig érthető módon elég dühös lett a hír hallatára.

Nem sokkal a befejező rész után megjelent az Utolsó őrség című dokumentumfilm is, amely bemutatta, hogyan készült a szóban forgó utolsó évad. A képsorokból valóban kiderül, hogy rengetegen dolgoztak a sorozaton teljes erőbedobással, ezt pedig többek között az is bizonyítja, hogy a Hosszú éjszaka című epizódot 55 éjjelen át forgatták.

Ezt a számot Waldau is külön kiemelte, szerinte ugyanis felháborító és egyben nagyon elkeserítő, hogy sokan szarnak nevezik azt, amire a stáb ilyen rengeteg időt és energiát szánt. A sorozatban szereplő színészeknek egyébként volt is egy Whatsapp-csoportja, ahol egyesek szomorúan, mások dühösen reagáltak a fujjogásra.

A színész a sorozat rendezőit is védelmébe vette, ami nem is meglepő, hiszen David Benioff és Daniel Weiss rengeteg gyűlölködő kritikát kapott a sorozat befejezése óta.

Aki azt hiszi, hogy ez a két ember nem a legszenvedélyesebb és legjobb a munkájában, vagy azt állítja, hogy nem töltöttek legalább 10 évet azzal, hogy méltó módon fejezzék be ezt a műsort, az elég buta. Csak hogy tudjátok, ők is olvassák a kommentjeiteket, ti mégis olyanokat írtok, hogy mekkora gyökerek ezek a rendezők. Pedig ők, és mellettük több, mint ezer ember is a seggét szétdolgozta ezért a sorozatért.

– mondta Waldau a Huffington Postnak.

Forrás: Velvet

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
bocs, de ez a segg-szétdolgozás azért elég kétértelmű!!! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.