A Tanár című sorozat gárdájához csatlakozik.

Nemcsak a futballpályákon zajlik az átigazolási időszak, hanem a celebvilágban is. Ez utóbbi egyik jelentős mozzanatáról számol be a Blikk, ugyanis:

tizennyolc év után visszatér az RTL Klubra Liptai Claudia.

A Blikk megjegyzi, a TV2 egyik korábbi arca az elmúlt fél évben nem volt képernyőn, sorozatban pedig három esztendeje nem játszott: akkor második gyermeke születése miatt írták ki a karakterét a Jóban Rosszbanból.

Most visszatér, az RTL Klubnál folytatja, a nagysikerű A Tanár című sorozatban fog szerepelni. „Amikor megtalált ez a feladat, őszinte leszek, megijedtem, van-e képességem még erre” – mondta Liptai. A matektanárnő Barbara szerepe lesz az övé.

A színésznő hétfőn, pont a 46. születésnapján már az első forgatási napján is részt vett, ahol a rendező mellett a sorozat főszereplője, Nagy Ervin is üdvözölte. Hamar kiderült az is, Liptainak komoly átalakulásra lesz szüksége, mert a megálmodott Barbara teljesen máshogy néz ki, mint ahogy a színésznőt eddig megszokták a nézők.

„Ez egy hatalmas lehetőség arra, hogy valami olyasmit hozzak létre, ami talán soha nem volt még a színésznői életemben” – mondta Liptai.

Cikk- és címlapkép: Facebook/Liptai Claudia

(blikk.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zotyoxy
Kérlek gondold át ezt a döntést nem kellesz te oda szar műsor lesz nélküled is de veled együtt még több lesz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.