Steven Van Zandt, művésznevén Little Steven augusztus 15-én zenekarával, a Disciples of Soullal koncertet ad a budapesti Akvárium Klubban, ahol Summer of Sorcery című, idén megjelent albumukat mutatják be.

Budapestre látogat a híres "maffiózó"

Az olasz származású amerikai zenész, énekes és színész a jersey-i partvidék zenei kultúrájában nőtt fel, összebarátkozott Bruce Springsteennel, később gitárosként az E Street Band tagja is volt, amellyel 2014-ben bekerült a Rock and Roll Hírességek Csarnokába – közölték a szervezők az MTI-vel.

Van Zandt 1984-ben hagyta el az E Street Bandet, és csak 1999-ben tért vissza az együttesbe. Időközben önálló zenei karrierbe kezdett, megalakította a Little Steven and the Disciples of Soul együttest, amelynek frontembereként számos albuma jelent meg.

Sokrétű zenei karrierje mellett 1999-től 2007-ig Silvio Dantét alakítva főszereplője volt a Maffiózók című amerikai televíziós sorozatnak, majd egy amerikai-norvég vígjátéksorozat, a Lilyhammer főszereplője, társszerzője és producere lett.

Emellett továbbra is ír dalszövegeket, producerkedik, alapított egy lemezkiadót, vezetett rádiós műsort, létrehozott egy alapítványt, amely többek között segít jobban megismerni a rock and roll zenét a középiskolások számára. Volt zenei rendező és aktivista is.

Idén jelent meg a Little Steven and the Disciples of Soul Summer of Sorcery című albuma.

(MTI)

(Fotó: hbo.com)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.