A humorista 73. születésnapján beszélt arról, hogy eldöntötte: befejezi pályafutását.

Markos azt mondja, sosem volt divat náluk a nagy hacacáré, ajándékot sem szeret kapni.

Nagyon örülök, hogy megélhettem ezt a kort, de ilyenkor már minden nap ajándék. Jól esik, ha gondolnak rám, de nem vagyok sem államfő, sem király, nincs mit ünnepelni, hiszen egyik nap olyan, mint a másik

– kezdte a Borsnak a nevettető.

Markos szerint háromszor született újjá, több súlyos betegségből is kilábalt, negyven kilót fogyott. Sztrókkal és szívinfarktussal kezelték, amelyet rendszertelen életmódjának és az idegeskedésnek köszönhetett.

Azt hittem, annyira fontos vagyok, hogy állandóan rohantam és hajtottam magam. De az intenzíven rájöttem, hogy Isten kezében vagyok és a nézőtéren lévő sok mosolygó arc eltűnik. A saját karosszériámat kellett kikalapálnom és felhagyni a túlzabálással, remélem, most minden kerek

– mondta a humorista, aki ezután döntött úgy: otthagyja a világot jelentő deszkákat. Édesapja, Alfonzó hasonló mentalitása is erre sarkallta.

Terveim még vannak, szeretnék még nyugalomban élni egy kicsit ezen a világon. Nem is tudom, mikor álltam utoljára színpadon. Volt egy pont, amikor azt mondtam: ha valaki eléri az olimpiát, 45 évesen nem megy vissza összeveretni magát a szorítóba. Okosabb, ha továbbra is a visszavonulás mellett maradok

– jelentette ki Markos.

Címlapkép: YouTube

(borsonline.hu)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
Markos György (és az apja, Alfonso)sok vidám percet szerzett, talán kiemelném a "hugyos Józsit"...persze ez csak egy a sok-sok humorból.
Ha szerényen is, minden feltűnés nélkül, de a bűnmegelőzésben is nagy volt. Sok-sok jótanáccsal segítette a polgárokat.

Jó pihenést kívánok!
36
:)))Igen. Zseniális. Nekem a Katona dolog c. jelenetben tetszik, Nádassal a legjobban.
görbetükör
Kár, hogy tehetséges embereket hagyják a partvonalon.
Egy színész sosem öregszik ki, legfeljebb depresszióssá válik.
Remélem, még kilábal ebből...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.