Meghan sussexi hercegnő szerkesztésében jelenik meg a brit Vogue magazin szeptemberi száma. Harry herceg amerikai felesége az első, aki vendégszerkesztőként összeállította a divat bibliájaként is emlegetett magazin brit kiadásának rendszerint nagy jelentőségű szeptemberi számát, amelynek címlapján azonban nem ő, hanem általa fontosnak tartott 15 ismert és kevésbé ismert nő látható, köztük Jane Fonda színésznő és Jacinda Ardern új-zélandi kormányfő.

Meghan hercegnő divatlapot szerkesztett – íme

A hercegnő néhai anyósa, Diana és sógornője, Katalin cambridge-i hercegnő egyaránt szerepelt a patinás kiadvány címlapján – előbbi négyszer is, utóbbi pedig 2016-ban, a brit kiadás első megjelenésének 100. évfordulóján –, Meghan azonban hétfői brit értékelések szerint egy lépéssel továbbment azáltal, hogy ő szerkesztette a szeptemberi számot, amely most a nők sokszínűsége és vezető szerepük előtt tiszteleg. A címlapon látható nőket és lányokat a hercegnő példaképként mutatja be, akik úttörő szerepet játszanak a mentális egészség területétől a politikáig.

Meghan titokban hét hónapon át dolgozott a brit Vogue következő számának Forces of Change (A változás erői) című összeállításán – közölte a kiadó. A szeptemberi számban olvasható többek között egy interjú, amelyet a hercegnő készített Michelle Obama előző amerikai first ladyvel, akit régóta csodál, csakúgy mint egy másik, amelyben férjét, Harry herceget kérdezte. Meghan interjút készített Jane Goodall antropológussal, primatológussal, a csimpánzok világhírű kutatójával is, akit gyerekkora óta bálványoz.

Szerkesztőségi források szerint a sussexi hercegnő a lapszám összeállításával kapcsolatos összes döntésből alaposan kivette a részét, "minden egyes oldal" tükrözi a közreműködését. Meghan nagyra értékelte az elmúlt hét hónap munkáját, és örömét fejezte ki, hogy együtt dolgozhatott Edward Enninfullal, a magazin brit kiadásának főszerkesztőjével az év hagyományosan legolvasottabb szeptemberi számának elkészítésében. A hercegnő külön kiemelte a lehetőséget, hogy ráirányíthatta a lap figyelmét olyan értékekre, ügyekre és emberekre, amelyek a változás erőit jelentik a mai világban.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

We are proud to announce that Her Royal Highness, The Duchess of Sussex is the Guest Editor for the September issue of @BritishVogue. For the past seven months, The Duchess has curated the content with British Vogue's Editor-in-Chief Edward Enninful to create an issue that highlights the power of the collective. They have named the issue: “Forces for Change” For the cover, The Duchess chose a diverse selection of women from all walks of life, each driving impact and raising the bar for equality, kindness, justice and open mindedness. The sixteenth space on the cover, a mirror, was included so that when you hold the issue in your hands, you see yourself as part of this collective. The women on the cover include: @AdwoaAboah @AdutAkech @SomaliBoxer @JacindaArdern @TheSineadBurke @Gemma_Chan @LaverneCox @JaneFonda @SalmaHayek @FrankieGoesToHayward @JameelaJamilOfficial @Chimamanda_Adichie @YaraShahidi @GretaThunberg @CTurlington We are excited to announce that within the issue you’ll find: an exclusive interview between The Duchess and former First Lady of the United States Michelle Obama, a candid conversation between The Duke of Sussex and Dr Jane Goodall, inspirational articles written by Brené Brown, Jameela Jamil and many others. Equally, you’ll find grassroots organisations and incredible trailblazers working tirelessly behind the scenes to change the world for the better. “Guest Editing the September issue of British Vogue has been rewarding, educational and inspiring. To deep dive into this process, working quietly behind the scenes for so many months, I am happy to now be able to share what we have created. A huge thanks to all of the friends who supported me in this endeavour, lending their time and energy to help within these pages and on the cover. Thank you for saying “Yes!” – and to Edward, thank you for this wonderful opportunity.” – The Duchess of Sussex #ForcesForChange

The Duke and Duchess of Sussex (@sussexroyal) által megosztott bejegyzés,

A címlapon látható nők között van Jacinda Ardern új-zélandi kormányfő, akivel Meghan az első hivatalos külföldi útján találkozott tavaly októberben, az aktivistaként is ismert színésznő, Jane Fonda, valamint pályatársa, Salma Hayek, aki szintén ismert aktivistaként is. Christy Turlington modell, aki a szülés körüli anyai halálozás elleni küzdelem egyik szószolója is.

A nagyközönség számára kevésbé ismert nevek között van Adwoa Aboah, aki a mentális egészség jelentőségét hirdető kampány egyik zászlóvivője, továbbá Jameela Jamil, aki a pozitív testkép jelentőségét hangsúlyozza a közösségért végzett munkájában. Sinead Burke ír aktivista és Chimamanda Ngozi Adichie író szintén helyet kapott a Vogue címlapján Adut Akech dél-szudáni modell, egykori menekült, Ramla Ali Londonban élő szomáliai ökölvívó és Laverne Cox transznemű aktivista és színésznő mellett. Yara Shahidi amerikai színésznő, a fiatalokat a politikába bevonó Eighteen x 18 mozgalom alapítója is látható a borítón, amelyen egy képkocka a hercegnő kérésére üresen maradt: ezzel akarta ugyanis inspirálni az olvasókat, hogy ők is legyenek részesei a változásoknak.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cirip
Ki az a Meghan hercegNŐ? Ilyen nincs, legfeljebb hercegNÉ.
Vagy rosszul tudom, és herceggel kötött házassággal egy civil nő is hercegNŐi rangra emelkedik?
Hm...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.