Rábaközi ugyanis úgy véli, hogy a szülővé válás nem mentesíti a nőket a szex alól, és, ha egy férfi csalárd lesz, az a nő hibája.

A '80-as évek szexszimbóluma szerint a szexet nemcsak a 20 éveseknek találták ki.

Kismilliószor végighallgattam, hogy persze, nekem könnyű, mert jó az alakom, és mindig kifogástalan a megjelenésem, azért nem valószínű, hogy valaha is megcsaltak; de könyörgöm, én sem szexi fehérneműben és ilyen testalkattal születtem. Nekem is rengeteg melóba kerül, hogy ma is kívánatos legyek a párom számára, éppen ezért, ha lusták vagyunk szexelni, ne csodálkozzunk, hogy megcsal a párunk. Mert ha egy férfi félrelép, az elsősorban biztos, hogy a nő hibája

– mondta a Borsnak Rábaközi Andrea.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Rábaközi Andrea (@rabakoziandrea) által megosztott bejegyzés,

 Az 51 éves modell hozzátette:

Persze ehhez elengedhetetlen az őszinte kommunikáció, nem beszélve a kezdeményezésről, amiről nagyon sok nő megfeledkezik. Ne várjunk mindig a másik közeledésére, hanem helyben ragadjuk meg az alkalmat, és csábítsuk el a párunkat, mert ha bedobjuk magunkat, úgysem fog megfutamodni.

Ne mondja nekem senki, hogy nincs ideje öt percre a párjával összebújni, mert én is anya vagyok. Nekem is van két gyerekem, az egyikkel 21, a másikkal 17 kilót híztam a várandósságom alatt, tehát még azt is tudom, milyen, amikor az embernek megváltozik a teste. De két jó tanács: vegyél nagyobb, szexi fehérneműt, aztán tegyél meg mindent, hogy újra kívánatos legyél

Forrás: Bors, Blikk

Címlapi kép: Instagram

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Na és persze az az apróság igazán elhanyagolható részletkérdés lehet, hogy egy nőnek a saját karbantartása időben és összegben ennyi lehessen, ahhoz az a cseppnyi semmiség kellhet még, amit "" ilyen bankszámlájú"", de semmilyen módon el nem hanyagolható FÉRJnek hívnak.
Próbálta volna egy ""hétköznapi"" anyagiakkal rendelkező mellett. Amikor mindkettő hazajön a munkából, az asszonyka mos, főz, takarít és ha szerencséje engedi, azalatt a férj talán lefoglalja a gyerekeket.
Aztán ugrás az ágyba, férjet hódítani a még mindig csodás testtel. Amit a férj őrült vágyakozással kisér és persze sose tud nemet mondani.
Mert gondolom, az ő napjai is így telnek.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
36
Végre egy igazi nő, intelligens véleménye.
menekült
@36: És ugyanez vonatkozik a megcsalt férjekre is.
Egyébként nem csodálkozom, hogy egy Lábaközi Andleának ez a véleménye (mondanám, ha laccsolnék). :D
namihami
Na és persze az az apróság igazán elhanyagolható részletkérdés lehet, hogy egy nőnek a saját karbantartása időben és összegben ennyi lehessen, ahhoz az a cseppnyi semmiség kellhet még, amit "" ilyen bankszámlájú"", de semmilyen módon el nem hanyagolható FÉRJnek hívnak.
Próbálta volna egy ""hétköznapi"" anyagiakkal rendelkező mellett. Amikor mindkettő hazajön a munkából, az asszonyka mos, főz, takarít és ha szerencséje engedi, azalatt a férj talán lefoglalja a gyerekeket.
Aztán ugrás az ágyba, férjet hódítani a még mindig csodás testtel. Amit a férj őrült vágyakozással kisér és persze sose tud nemet mondani.
Mert gondolom, az ő napjai is így telnek.
1magyar
Akkor azért vált el tőle a férje Dala Tamás?
Dr plágium
Ha neki 5 perc összebújás elég...
Arról ne is beszéljünk hogy nem mindenkinek telik edző teremre, sőt ha nincs bejárónő gyermek felvigyázó, szakácsnő ideje sincs rá.
Vagy vegyük a fodrászt egy alkalom 7-10 ezer, egy átlag család inkább a gyerekeire költi és ritkábban áldoz erre a luxusra. Szóval ez nem lustaság kérdése hanem pénzkérdés. Aztán vannak különböző betegségek ami miatt nem lesz az emberlánya anorexiás csontváz.
kulabombaafityiszre
Amíg nyilatkozgat a borsnak.addig a férje,lehet félrekúr.
1magyar
Az elvált férjétől van két gyereke, akkor valami itt sántít.
ittott
igaza van. tanult az első házasságából. dugni kell. a sperma folyamatosan termelődik. még mindig jobb, ha a termőhelyre jut, mint a marokba. és ez akkora különbség, hogy ...
ila51
de ha mégis , akkor a kíváncsiság , vagy a vadászösztön működik közre
Málna
@Dr plágium: Nem kell edzőterembe járni, lehet futni és otthon tornázni, az ingyen van. Az összebújáshoz sem kell bébiszitter, szerencsére a gyerek sokkal több időt tölt alvással, mint a felnőttek. Ha pedig nem telik fodrászra, akkor olyan frizurát kell választani, amit magunk is rendben tudunk tartani. Az ápoltság a lényeg.
Tehát ez inkább igény és akarat kérdése, nem az időn és az anyagiakon múlik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.