Egy kihasznált, majd cserbenhagyott bokszolóról szóló verset szavalt el egy antik görög szobor mellett a Római Nemzeti Múzeumban a férfiak szexuális zaklatásával vádolt kétszeres Oscar-díjas Kevin Spacey, aki két év után először lépett a nyilvánosság elé.

Két év hallgatás után most először lépett a világszár a nyílvánosság elé

A botrány nyomán kegyvesztetté vált színész Gabriele Tinti kortárs olasz költő költeményét mondta el a Palazzo Massimóban lévő múzeum egyik legszebb műve, a pihenő ökölvívót ábrázoló görög bronzszobor mellett pénteken este, egy előre be nem jelentett performansz keretében. A múzeum a név közlése nélkül harangozta be a honlapján, hogy egy kétszeres Oscar-díjas személyiség olvas fel Tinti műveiből „egy ritka esti rendezvényen”.

A The Daily Beast amerikai hírportál római tudósítója, Barbie Latza Nadeu szerint négy újságírót hívtak meg az eseményre azzal az ígérettel, hogy interjút is készíthetnek a 60 éves Spacey-vel, de erre végül nem kaptak lehetőséget. Latza Nadeu tudósítása szerint a teremben lévők szóhoz sem jutottak a döbbenettől, miután meghallgatták a színész bűnbánattól mentes szónoklatát. Mire a meghívottak előtt véget ért a performansz a kicsiny teremben, odakinn nagyobb tömeg gyűlt össze, és Spacey előttük is elismételte a kifacsart bokszoló sirámait.

Forrás: nlc.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.