Szeptember 12-től vetítik a magyar mozik Kertész Mihályról, azaz Michael Curtizről, a Casablanca legendás magyar rendezőjéről szóló, több nemzetközi fesztiválon díjazott magyar életrajzi filmet, CURTIZ – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot címmel, Topolánszky Tamás Yvan rendezésében.

Szeptember 12-től vetítik a magyar mozik a Casablanca legendás magyar rendezőjéről szóló filmet

A film forgalmazójának MTI-hez elküldött tájékoztatója szerint a CURTIZ forgalmazása premier előtti vetítésekkel indul: a magyar közönség először augusztus 28-án Budapesten a Várkert Bazárban, majd másnap Kaposváron nézheti meg a filmet, ezt követően szeptember 1-jén a Budapest Rooftop Cinema moziban tűzik műsorra. Az utóbbi két vetítést közönségtalálkozó kíséri. Szeptember elején Kecskeméten, Szentendrén, Szolnokon, Ózdon, 10-én pedig Debrecen látja vendégül az első Oscar-díjas magyar rendező pályafutásáról szóló nagyjátékfilmet.

Az alkotás a Klasszikus Film Maraton Kertész retrospektív vetítéssorozatában is bemutatkozik szeptember 9-én Budapesten és Egerben is.

Mint írják, 1942 -ben az Egyesült Államok már belépett II. világháborúba, amikor a magyar származású filmrendező, Kertész Mihály Casablanca című romantikus filmjét forgatta. A háborús propagandát támogatandó az állami vezetés hivatalnokokat rendelt a készülő filmek felügyeletére, amely a rendezőt számos akadály elé állította. A forgatás során magánéleti kihívásokkal is szemben találta magát: Magyarországon maradt nővére fenyegetettségének híre és váratlanul felbukkanó lányával (Dobos Evelin) való viszontagságos kapcsolata nem várt fordulatokat hozott a Casablanca számára is. Az első rendezői Oscart nyert magyarnak híresen rossz természete volt, mégis mindenki vele akart dolgozni, de hogy miért, arra a film is választ ad, miközben betekintést enged a Casablanca forgatásának néhány hónapjába is.

A film címszereplőjét Lengyel Ferenc alakítja, míg lányát, Kittyt Dobos Evelin formálja meg. Mellettük olyan külföldi színészek szerepelnek, mint az amerikai ikerpár, Yan és Rafael Feldman (Jack és Jill, Az Argo-akció), Declan Hannigan (Terror, Mentőexpedíció, Atomszőke) vagy Scott Alexander Young (Terror, Drakula, Vörös veréb, Colette).

A különleges képi világú fekete-fehér életrajzi dráma a 42. Montréali Nemzetközi Filmfesztiválon fődíjat, a Riviera Független Filmfesztiválon Topolánszky Tamás Yvan a legjobb rendezés, a Bostoni Nemzetközi Filmfesztiválon Dévényi Zoltán pedig a legjobb operatőr díját kapta. Magyarországon a Magyar Filmhétről Kiss Dorka, Breckl János, Árpa Karolina, Kolontáry Éva és Szabó Mónika a legjobb díszlet/látvány, legjobb jelmez és legjobb smink kategória díját érdemelte ki.

A CURTIZ – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot az Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság (NMHH) Média Mecenatúra támogatásával a JUNO11 Pictures és a Halluci-Nation gyártásában, valamint a SPARKS Camera & Lighting koprodukciójában készült, a forgalmazásért a Soldivision és JUNO11 Pictures felel.

MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.