Ugyan már el sem tudnánk képzelni az életünket internet nélkül, nem is olyan rég semmire sem haszbáltuk, és bár tény, hogy nagyon sok dologban megkönnyíti a hétköznapjainkat, pár dolgot mégis végérvényesen tönkretett számunkra.

Mi az, amit internet tönkretett? Itt van néhány példa

Fotó: Pixabay.com

Türelem

Mindegy, miről volt szó, amíg nem volt internetünk, türelmesnek kellett maradnunk.

Ha kíváncsiak voltunk egy filmre, vagy akár csak egy szimpla kérdés megválaszolására, kénytelenek voltunk várakozni.

Ma már minden két kattintásra van tőlünk, így nem csoda, hogy mi sem tudunk olyan türelmesek maradni, mint egykor.

Sőt, ez a fiatalabb generáción is látszik, akik már az internet világában nőnek fel: mindent azonnal (tudni) akarnak, és nem hajlandóak várni rá.

Kvíz-estek

A bárokban tartott kvízestek nagyon klasszak voltak régen, és még mindig azok lehetnének, azonban az internet elterjedése megnehezítette azt, hogy a játék mindig szabályosan történjen.

Mert bár lehet, hogy te egyáltalán nem akarsz csalni, és elő sem veszed a táskádból a telefonod egész este, addig mások óvatosan rápillantanak a kijelzőre, és megkeresik a választ a kérdésekre.

Így pedig nem csoda, ha előbb-utóbb neked is elmegy a kedved!

Sok program

Amikor még nem volt neted, az otthon töltött hétvége elég unalmasnak, és nem utolsó sorban antiszociális programnak számított.

Hiszen nem volt kivel beszélgetned, nem tudtad, mi történik körülötted a nagyvilágban, így mindig szerveztél magadnak valamit, hogy ne unatkozz.

Ma már az internet miatt viszont nem érezzük úgy, hogy muszáj lenne kilépnünk a lakásból.

A barátainkkal folyamatosan tudunk csetelni, de közben a kedvenc sorozatunkat nézhetjük, és a vacsorát is házhoz rendelhetjük.

Emiatt viszont jóval kevesebbet járunk el szórakozni!

Az exek kiheverését

Emlékszel még, amikor szakítottál valakivel, és a búcsúzás pillanatától kezdve nem tudtál róla semmit?

Merre járhat, találkozgat-e valakivel; ezekre a kérdésekre egyszerűen nem tudtál választ kapni, maximum egy közös ismerőstől.

Viszont tény, hogy így sokkal könnyebb volt kiheverni a szakításokat, és továbblépni.

Amióta viszont mindenkinek van internete, ezzel együtt pedig Facebookja, Instagramja, akár Twittere is, mindenhol szembejönnek velünk a volt pasik, akik összetörték egyszer a szívünket.

Spoilerek

Emlékszel még arra, amikor elkezdtél nézni egy sorozatot, és nem tudtad, mi vár rád a következő részben?

Vajon túléli-e a kedvenc szereplőd a csatát, vagy végleg kiírják a sztoriból?

Ezekre a kérdésekre mindig az adott pillanatban tudtad meg a választ, hiába voltál nagyon kíváncsi.

Az internet korában azonban ez a meglepetés eltűnt.

Azonnal elmondják, hogy egy színész kilépett a sorozatból, ahogy azt is, ha még nem, így pedig már nem tudsz úgy izgulni értük, mint korábban, mivel pontosan tudod, mi következik.

Az internetes spoilerek teljesen el tudják szúrni a kedvenc műsoraink nézését!

Levelezés

Az megvan még, amikor az iskolapadban kis papírfecnikre írogattatok egymásnak a barátnőiddel?

Vagy az, amikor kézzel írtál levelet, megcímezted, és napokat vártál a válaszra?

Bármennyire is lassú módszer volt ez, volt egy különleges bája, ami az internetből mindig is hiányozni fog.

Noha meggyorsította a folyamatokat, ám tény, hogy ezzel tönkre is tette a levelezést az internet elterjedése.

Te mikor kaptál utoljára képeslapot vagy kézzel írt levelet?

Valószínűleg nem mostanában!

Bien

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
Petőfi még ökrös szekéren utazgatott, és mégis csodát alkotott...nem volt golyóstolla(a barátja írta le angondolatait), nem ismerte a gúgli helyesírás ellenőrét, mégis hiba nélkül alkotott...akárcsak a többi zseni.

Jó ez így, sőt, a fejlődés még gyorsul, lesz mit tátott szájjal néznünk...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.