Szemlátomást testileg és lelkileg is kivirágzott szerelme mellett Demcsák Zsuzsa. Indiai származású párja, Krishan hetekkel ezelőtt költözött Magyarországra, és bár az esküvőjük még várat magára a hivatalos ügyek elintézéséig, boldogságuk papírok nélkül is teljes.

Ezzel magyarázza Demcsák Zsuzsa az elhízását

– Csodásan élünk, Krishan nagyon jól érzi itt magát velem és a gyerekeimmel – újságolta lapunknak Zsuzsa. Szavait Krishan is megerősítette, hozzátéve, hogy kedvesét – akivel férjként és feleségként tekintenek egymásra – európai szokások szerint köszöntötte fel a 41. születésnapján.

– Virágcsokorral kedveskedett, rögtön reggel az ágyba kaptam. Rettenetesen meghatott, főleg, hogy az ő kultúrájukban másképp ünneplik ezeket a családi eseményeket. A gyerekeim idén írtak nekem egy személyes kis történetet, ami elképesztően kedves gesztus volt tőlük. Nálunk ez az ajándékozás egy formája, vagy írunk, vagy olvasunk egymásnak az ünnepeken. Igazából csak a kerek évfordulókat ünneplem, nem érdekel a korom, sose foglalkoztatott, sőt az se rémiszt meg, hogy túl vagyok a negyedik ikszen – mesélte Zsuzsa.

A műsorvezető már régóta vágyott erre a családi idillre, ezért is tűnik szinte hihetetlennek, hogy hajszálon múlt, hogy megvalósulhatott: ha barátnője, Kandász Andrea nem győzködi makacs kitartással, hogy együtt menjenek az Ázsia Expressz második szériájába, Zsuzsa sosem ismeri meg szerelmét.

– Az a vicces, hogy az elején kétkedve vágtam bele a műsorba. Inkább Kandász Andi volt az, aki egy kicsit ki akart szakad­ni a hétköznapokból, és végül úgy döntöttem, vele tartok. Az első egy-két adásban feszültebbnek fogok tűnni, még kerestem a helyem ebben a szituációban, csak utána „érkeztem meg”, ahogy szoktuk ezt mondani, és valóban elkezdtem élvezni a játékot – mesélte Zsuzsa, aki TV2 múlt heti sajtóvetítésén kirobbanó formában jelent meg.

Ez azért is volt feltűnő, mert a közelmúltban sok rosszalló megjegyzést kapott a külseje miatt, és mivel senki nem ismerte hízásának okát, rosszindulatú találgatások céltáblája lett. Zsuzsa most elárulta: egy elhúzódó betegség keserítette az életét.

– A műsor idején még volt rajtam súlyfelesleg a pajzsmirigybetegségem miatt. Mostanra sikerült beállítani a gyógyszeres kezelést, így visszanyertem a régi alakomat. Elképesztő örömmel tölt el, nem igazán szerettem visszanézni a régebbi képeimet – mondta el a Borsnak Zsuzsa.

Forrás: Bors

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Túl azon, hogy az alsó ,25 évvel korábbi fotó, erősen átrajzolt, retusált, fotosoppolt. Ha valakinek pajzsmirigy problémái vannak (pl Király Linda) az az EGÉSZ testére hízik. Ha valaki zugivó (tehát alkoholista) az arcra puffad fel , mint a fotón is látható. Erről ennyit. Na és a drága óráról, meg brill gyűrűről miért nem kérdezte a cikk írója? Már neki is kijár egy Kossuth-rádiós interjúkészítő, mint Orbánnak, aki nem kérdezhet, csak áhítatosan hallgathat, illetve alányalhat.
jesz
hát igen...ahogy múlnak az évek, egyre több a hibaüzenet. Kérdés, hogy a más kúltúrából származó, felső kasztbeli pasija ezt hogy dolgozza fel?
Az anyós pedig vadul böngészi a netet..csak be kell írnia a (leendő)meny nevét, aztán ömlik a sár...
papa.49
Eltelt 1 hét anélkül, hogy hallottunk volna felőle, fogy a pénz talán, mert nekünk kurvára nem hiányzik az ilyen ,,TUDÓSÍTÁS,, !!!
Eladott Ország
Túl azon, hogy az alsó ,25 évvel korábbi fotó, erősen átrajzolt, retusált, fotosoppolt. Ha valakinek pajzsmirigy problémái vannak (pl Király Linda) az az EGÉSZ testére hízik. Ha valaki zugivó (tehát alkoholista) az arcra puffad fel , mint a fotón is látható. Erről ennyit. Na és a drága óráról, meg brill gyűrűről miért nem kérdezte a cikk írója? Már neki is kijár egy Kossuth-rádiós interjúkészítő, mint Orbánnak, aki nem kérdezhet, csak áhítatosan hallgathat, illetve alányalhat.
volvós
Bár nem tudom, de szerintem Indiában is szeretik a sz.pós vén kurv.kat...Csak pénz legyen !!!
volvós
..." Virágcsokorral kedveskedett, rögtön reggel az ágyba kaptam "...
Még szép, hogy éppe kéznél ( akarom mondni a lábaim között ) volt
a hatalmas váza...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.