Meghalt Fekete Gyula zenész, zeneszerző, szövegíró, a Hungária és Dolly Roll együttesek szaxofonosa és énekese.

Meghalt Szaxi Maxi, a Hungária és a Dolly Roll szaxofonosa

Fekete Gyulát, becenevén Szaxi Maxit hosszantartó betegség után szerdán érte a halál, 67 éves volt.

Fekete Gyula 1951-ben született Budapesten zenész családban. A szaxofon mellett fuvolázott, zongorázott, gitározott és basszusgitározott, valamint énekelt is. Országosan ismert legnagyobb slágerszerzeményei a Neonparádé, a Micsoda buli és a Wind szörny.

Szaxi Maxi a Hungária 1983-as felbomlása után lett a Dolly Roll tagja, ahol ő énekelte a Wind szörny mellett a Naplemente, a Maria Makaroni című dalokat. 1990-ben önálló kar­rierbe kezdett, amikor megjelentette Rock 'N' Roll Maximix című lemezét. 2006-ban jelentkezett újabb önálló lemezzel, Ami jó, az jó címmel.

1992-ben megalapította a Maximusic Kiadót. Énekes-zongorista előadóként bejárta a világot is, szaxofonos énekesként pedig rock and roll szólóműsorával, valamint a rajta kívül öt másik zenésszel közösen beindított Szaxi Maxi Music Banddel vállalt fellépéseket.

A művész 2010 után egy luxushajó zenekarában dolgozott, ahol egyik alkalommal hirtelen rosszul lett, leesett a lépcsőn, amelynek következtében nyaktól lefelé lebénult. Helikopterrel vitték kórházba, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.

Sazxi Maxit gyászolja családja, rokonai, zenésztársai, barátai és a zeneszerető közönség – írta a zenész családja.

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Nagyon sajnálom. Nyugodjék békében.
Nagyon sok örömet okozott!!!
Szeparepa2
R.I.P mester... már az égben szaxizol tovább boldogan..!
maci0427
Részvétem ! Én szerettem zenei tudását és énekét. Nem tudom, hogy egész életében, milyen életet élt , mennyire károsította a szervezetét bármi is. De 2014. -ben 62 évesen nyaktól lefelé teljesen lebénulva élni , az szörnyű dolog !!! És hát 67 évesen is élhetett volna még !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. September 22., 17:40
Lecsúszott színésznő lett Meryl Streepből
Itthon - 2019. September 22., 17:36
Óriási razzia volt a Belvárosban
Itthon - 2019. September 22., 17:25
Demcsák Zsuzsa így jött össze új, indiai férjével