Pintér Tibor és Ilyés Jenifer között dúl a szerelem.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tibor Pintér (@tibor.pinter.906) által megosztott bejegyzés,

Pintér Tibor és 23 éves kedvese, Ilyés Jenifer közel egy éve alkotnak egy párt. Mint kiderült, Tenya két válás után sem zárkózik el a házasságtól. A Nemzeti Lovas Színház igazgatója kapcsolatuk alakulásáról a Lokálnak mesélt.

Apró konfliktusok nélkül persze nincs színház, se magánélet, de Jenivel remekül összecsiszolódtunk az elmúlt egy évben. Már a kapcsolatunk elején egy thaiföldi nyaraláson kiderült, hogy összeillő páros vagyunk, és amióta összeköltöztünk, ez csak még biztosabbá vált

– árulta el Tenya a lapnak.

Pintér Tibor két válás után szerelme miatt bevállalna még egy esküvőt is. Egyelőre azonban még nem akarja elsietni a kapcsolatuk tovább fejlődését, tanulva előző házasságainak kudarcából.

Volt már elég kapkodós kapcsolatom, ezúttal nem szeretnék ezen elcsúszni. Ettől függetlenül viccesen már szóba került köztünk a házasság, hisz úgy gondolom, hogyha két ember komolyan gondolja, és szereti egymást, akkor azt mindenképp meg kell pecsételni. Ráadásul Jeni egy gyönyörű fiatal lány, nyilvánvalóan vágyik egy szép nagy esküvőre, de ez még a jövő zenéje

 – mondta sejtelmesen Tenya.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tibor Pintér (@tibor.pinter.906) által megosztott bejegyzés,

Forrás: Lokál, Blikk

Címlapi kép: Instagram

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
Még nem tudja a nyuszifül, hogy a lovagja nemsokára elfárad...
CsipkeRózsa
A cikkíró most kérdezi, vagy mondja. Ne tőlem kérdezze.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.