Rengeteg támadás érte a múltban Gáspár Evelint, aki most az Ázsia Expresszben bizonyíthat.

Gáspár Evelin: "Ha végleg betelik a pohár, kiköltözöm külföldre"

Kiskora óta sok kritika éri Gáspár Győző lányát Evelint, akit a legtöbben talán a Győzike showból ismerhetnek. Elmondása szerint rengeteg előítélettel találkozott, most azonban az Ázsia Expresszben megmutatja ki is ő valójában.

Számtalanszor megkaptam, hogy én egy buta, tanulatlan cigány vagyok, miközben a szüleim rengeteg pénzt toltak a taníttatásomba. A műsorban végre be tudom bizonyítani, hogy igenis helyén van az eszem, és jól beszélek nyelveket, ami egyébként sokszor húzott ki minket a slamasztikából

- mondta a Hot!-nak a lány.

Mindössze tíz éves voltam, amikor elkezdődött a Győzike Show, amivel a szüleimnek rengeteg elfoglaltságuk, kötelezettségük volt, emiatt sokat is voltam egyedül. Mondhatni kénytelen voltam egyedül felnőni

- tette hozzá Evelin, aki úgy érzi, hogy az ismeretsége miatt sehol sem kell, és belefáradt a küzdelembe. "Ha végleg betelik a pohár, kiköltözöm külföldre" – mondta.

(Blikk)

Cikk- és címlapkép: Youtube, TV2

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@reagens: különben a jól fizetett,gátlástalan fideszes benfentes ismerösöm szerint,te nem vagy a fizetési listájukon,...ez így még szomorúbb.mondhatnánk,te magadtól plöm-plöm...
csak úgy....
@reagens: sokan a fideszböl sértve érzik magukat, kételkednek a hüségedben,persze nem is csodálkozok,libsi tibcsi! ez a szöveged meredekre sikerült ,idézlek : @görbetükör: "Azt hiszem, igazad van. Tényleg elfogult vagyok a Fidesszel. Ennek oka is van természetesen. A Fidesznek nincs jelenleg alternatívája. Naná, hogy sok mindent kutyaütő módon csinálnak. Az intézkedéseik alkalmanként bicskanyitogatóak és a gazdálkodásuk átláthatósága minimum kétséges, a kommunikációjuk agresszív, hódít a nepotizmus és még sorolhatnám..."
valami +t várnak töled,holnap reggel 6.tól csak okosakat és igazat mondasz,legalább este 22 óráig!
jesz
...most is külföldön van, ahol talán nem ismerik. Valakit felcsíp, aztán maradhat...Kérjen tanácsot Demcsáktól...itthon nem fog hiányozni.
jesz
...most is külföldön van, ahol talán nem ismerik. Valakit felcsíp, aztán maradhat...Kérjen tanácsot Demcsáktól...itthon nem fog hiányozni.
ila51
amott kérdik , mennyi kell még ahhoz ?
Londonban a kéregetők ... Neked mennyi jött össze ? - Nyolc font , pedig kiírtam , hogy a családom élelmezésére kell . Hát neked ? Nekem 700 font , kiírtam , hogy vissza mennénk a hazánkba .
namihami
Kimegy? Az biztos, hogy a szivünk fog megszakadni a tragédia okán.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.