Ikerlányai születtek egy 73 éves indiai nőnek – számolt be róla a BBC News pénteken.

Az újszülöttek császármetszéssel jöttek világra csütörtökön.

A nő mesterséges megtermékenyítéssel esett teherbe.

A nő orvosa, Uma Szankar arról tájékoztatta a sajtót, hogy az anya és a gyermekek is jól vannak.

A dél-indiai Andhra Prades államban élő Mangajamma Jarmati elmondta, hogy

ő és 82 éves férje mindig is szerettek volna gyermeket, de mindeddig nem esett teherbe.

"Nagyon boldogok vagyunk" – nyilatkozta néhány órával az ikrek születése után a férj, Szitarma Radzsarao.

A férfi azonban pénteken agyvérzést kapott, így most kórházban kezelik.

"Semmi sem rajtunk múlik. Aminek történnie kell, az megtörténik. Minden isten kezében van" – jelentette ki az apa, miután arról faggatták, hogyan tudják majd a gyermekek gondját viselni, tekintettel idős korukra.

A házaspár hangsúlyozta, mennyire fontos volt számára, hogy gyermekük legyen.

Falujukban úgy érezték, hogy megbélyegzik őket, amiért gyermektelenek. Sok alkalommal próbálkoztak, számos orvosnál jártak, de eddig nem sikerült a gyermekáldás

- mesélték.

Három éve egy hetvenes éveiben járó indiai nő egy kisfiúnak adott életet.

Forrás: MTI

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr plágium
Ez a természet megerőszakolása. Az orvost aki elvégezte a beavatkozást etikai bíróság elé állítanám.
@lampa laz: A mesterséges megtermékenyítés, örökbefogadás ellenkezik azzal a qrva nagy vallásosságukkal.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
rokker33
@papa.49: sajnos vannak ilyen elmebeteg emberek és ha még alkalmas a szervezete arra, hogy megszüljön egy gyereket akkor megoldható. A gyerekek valószínűleg hamar elfogják veszíteni a szüleiket,talán már nem fogják ismerni kiktől vannak kik a szüleik és intézetben végzik !! Ha meg kamu akkor a többi is kamu lehet ahol 60 70 évesen szülnek még!
Dr plágium
Ez a természet megerőszakolása. Az orvost aki elvégezte a beavatkozást etikai bíróság elé állítanám.
@lampa laz: A mesterséges megtermékenyítés, örökbefogadás ellenkezik azzal a qrva nagy vallásosságukkal.
lampa laz
@Dr plágium: Egyetértek. Nem beszélve arról a két piciről, mi lesz velük? Ez nem szenzáció, hanem borzalom, és gusztustalan is.
Sámannus
Ez is azt igazolja, hogy aki akar az tud.Nem sztár fotó kell a más gyermekével, hanem mindenki a sajátjával ha az enyimre valaki rá teszi a kezit azt kiherélem röktön ám.
I Duddits.
@ittott: 1Mózes 18, 11-15:
"Ábrahám és Sára élemedett korú öregek voltak, és Sáránál már megszűnt a női életfolyamat.
Sára nevetett magában, és azt gondolta: Miután megvénültem, lehet-e gyönyörűségem (gyerekem)? Meg az uram is öreg!
De az ÚR megkérdezte Ábrahámot: Miért nevetett Sára, és miért mondta: Ugyan, hogy szülhetnék öreg létemre?
Van-e valami lehetetlen az ÚR számára? Egy esztendő múlva visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának.
Sára azonban tagadott, mert félt. Azt mondta, hogy nem nevetett. Az ÚR azonban így szólt: De bizony nevettél!"

"Azt gondolja magában a bolond, hogy nincs Isten! Romlottak és utálatosak tetteik, senki sem tesz jót.
Az ÚR letekint a mennyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük értelmes, aki keresi az Istent?
Mindnyájan elfordultak tőle, egyaránt megromlottak. Senki sem tesz jót, egyetlen ember sem." (Zsoltárok 14, 1-3)

Meg is magyarázhatnám, de tisztán látszik, hogy a magyarázat sem segít.
Itt van nektek Isten szava... az Igazság Istenről.
Mit kezdtek vele?
Én a semmire tippelek :(
Bárcsak megcáfolnál, és te nyernél...

(Képzeld, a halálba sem menekülhetsz el az ítélet elől. Ki leszel rángatva belőle!
Képzeld, nem a pokol a legrosszabb hely!)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.