S. Tóth Márta Jelenlét című műsorának vendége volt a szuínésznő, ahol arról is beszélt, milyen férfit szeretne maga mellé.

Sári Évi szerelmi életéről vallott

Fotó: Sári Évi / Facebook

Már egy ideje szingliként éli az életét Sári Évi és ezzel ő egyelőre meg is van elégedve, mert saját bevallása szerint soha sem volt kapcsolatfüggő, egyedül is tökéletesen megállja a helyét. Úgy van vele, ha jön a szerelem akkor nem fog az útjába állni. A színésznő azt is elárulta eddig mindig fiatalabb udvarlókat hozott számára a sors, ami sosem zavarta, inkább örült nekik.

„Valahogy mindig úgy hozta az élet, hogy legalább 5-6 évvel fiatalabb fiúim voltak. Volt, hogy 10 év volt a különbség. Nekem ezzel nincs bajom, de egy idő után mégiscsak elő jönnek az ebből adódó problémák. Eddig soha nem sikerült rajta túllépni” – idézte a 24.hu oldala a műsorból Sári Évi szavait, aki azzal folytatta szerinte mi miatt érhettek végig eddigi párkapcsolatai.

„Nehéz eset vagyok. Nem nagyon hagyom, hogy irányítsanak vagy megmondják, hogy mit csináljak, de közben meg mégis azt szeretném, hogy egy férfi legyen mellettem. Egy idő után az is zavar, ha én mondok meg mindent, mert akkor nem tudok rá felnézni. Tehát, ebben, hogy lehet megtalálni az egyensúlyt, erre még nem sikerült rájönnöm” – árulta el a színésznő.

A teljes interjút itt nézhetitek meg:

Blikk

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Ez a Tenya, női kiadásban?
Mert cirka hasonló érdeklődésre tarthat számot.
Az pedofil, ez anyakomplexussal dolgozik a kapcsolataiban. Fél, hogy egy korban hozzáillő férfit nem tud kielégíteni? A fiatal hamarabb elmegy már? Akkor nosza, 15-16 évesek, itt a nagy esély.
simmering73
"Nehéz eset vagyok." Inkább terhelt. Agyilag.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.