Eddig nem sok névre derült fény, talán jobb is, ha így marad.

Vajna Tímea elárulta, mennyit utalt Zentének

A Blikk vette észre, hogy Vajna Tímea InstaStory-ban írt a példás összefogás kapcsán, többek között azt is megemlítve, hogy saját személyes tárgyait sem sajnálva próbált segíteni Zentének:

Mivel az egyik macskámat műtötték, nem volt időm kommenteket olvasni. Én is szerettem volna segíteni Zentének, így pár személyes tárgyamat eladtam és átutaltam neki 1 millió forintot a magánszámlámról. Sajnos nem én voltam a 100 milliót utaló jótevő, de még nem volt meg a hagyatéki tárgyalás és nem is lett volna annyi pénzem. Jelen pillanatban csak adósságaim vannak. De a lényeg, hogy összejött a pénz a gyógyszerre és reméljük, hogy meggyógyul ez a kis tündérke. Fantasztikus volt ez az emberi összefogás és áldás mindazokra, akik segítettek

- írta.

Tegnap a kisfiú édesanyja két embert emelt ki, akik nagy összeggel támogatták kisfia gyógyulását: Mága Zoltánt és Mészáros Lőrincet.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr plágium
Akkor mégis van pénze a "magánszámláján" ? Eddig azt hallgattuk hogy mindent eladogat hogy megtudjon élni.
Mindenesetre legalább egy keveset vissza adott abból amit a télapó elvett.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
volvós
Timike !! Többet összesz.ptál életedben a " nagyapó " jelenlétében ( és annak tudtával ), akkor meg ne a macskád legyen az első, akinek adományozol, hanem egy beteg kisgyermeknek...és aki szívből ad egy kis pénzt, az ne használja celebkedésre... Amúgy a qrwqnyád !!!
Dr plágium
Akkor mégis van pénze a "magánszámláján" ? Eddig azt hallgattuk hogy mindent eladogat hogy megtudjon élni.
Mindenesetre legalább egy keveset vissza adott abból amit a télapó elvett.
Desischado
Mindjárt meghatódom, akárcsak mészárostól. Ezt miért is kell nyilvánosságra hozni, hogy visszaadtak valamicskét abból, amit elloptak?!
evacica
Lőrinc testvér nem az ő pénzét adta, ha nem a miénket amit elloptak! Így aztán meg se hatodok tőle, ez mi adtuk!
Macskaszem
Szerintem van neki pénze, csak még mindig azt játssza, hogy nem a pénzéért szerette a nemzeti hörcsögöt.
Eladott Ország
Amennyiben önzetlenül ad valaki, azt NEM szokta nagydobra verni. Úgy csendben, kulturáltan, inkognitóban. NEM kell azt mindenkinek tudnia, hogy mily jótékony lélek vagy Timea. Ez kultúra és intelligencia kérdése. Csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja...
MT 6,1-6.16-18 (SZENT ISTVÁN TÁRSULATI BIBLIA)
Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom nem vár rátok mennyei Atyátoknál. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.
Manhattan
@Eladott Ország: Pontosan így tettem. Hogy jó helyre adtam, jóvá tette a napomat. Mert adni jó...
Eladott Ország
@Manhattan: De ezek feltűnési viszketettségből adnak. A fent nevezett hölgy személyisége a sánta kutyát nem késztetné megnyilvánulásra. Ami miatt érdekes és ami miatt érdekesebb Rogán ridikülje, Matolcsy szeretője, Habony cipőcskéje. Vajna Tímea jelkép, ő tette azzá önmagát a naponta pofánkba tolt fotókkal, a félmeztelen vergődésekkel, a luxusautóból vigyorgással.Tímea magára vállalta a sunyi, pénzéhes geciség, a közpénz kétpofára zabálása, a megvehetőség, az empátia tökéletes hiánya, a nulla szociális érzékenység, a pofátlan, legalja élősködő, önző, mások hátán és mások kárára kapaszkodó parazita megjelenítését. Egymaga. Ezek után elég sajátos lenne elvárni, hogy bárki bármit tiszteljen benne, rajta, körülötte. Senki nem az embert gyűlöli, hanem azt a vastag szarréteget, amit magára kent és minden egyes – milliós rongyokat villantó – fotóval ken.
SystemError
Ezt ki szopja be gyerekek. Férj és feleség voltak, a bíróság ilyen esetben nem zárolja a teljes vagyont, hiszen közös vagy közös elemekből áll. Nem életszerű, hogy halál esetén az özvegy mondjuk évekig nem jut hozzá a megélhetêséhez vagy időközben adódó költségek, kiadások fedezetéhez. Szép ez a Habonyi dráma a szegény gyufa árus kislánnyal, csak a belünket kihányjuk már ettől a ribancttól és valószínüleg az új tulajoktól is akik "megveszik" majd a vagyonelemeket.
fahrenheit451
„Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod titokban történjék; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.”

(„Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban (templomokban, óvodákban, a Parlamentben, a Hír Tv-ben) és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked.”)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.