Volodimir Zelenszkij hivatalában fogadta Tom Cruise amerikai színészt, aki az ukrán elnök meghívására érkezett Kijevbe – hozta nyilvánosságra kedden az elnöki hivatal.

Tom Crusie az amerikai politikai mocsarába látogatott

A közlemény szerint, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál ismertetett, a találkozót még hétfő este tartották. Tom Cruise közölte Zelenszkijjel, hogy egy új mozifilm fogatásához keres ukrajnai helyszíneket, ezért is látogatott egyebek mellett az országba.

Az ukrán elnök beszélt a filmiparban szerzett saját tapasztalatairól, valamint tájékoztatta az Ukrajnában filmeket forgató külföldi filmgyártóknak járó kedvezményekről szóló új jogszabályokról.

Zelenszkij 2004 és 2013 között számos – elsősorban Oroszországban forgalmazott – orosz nyelvű mozifilmben játszott főszerepet, majd 2018-ban egy ukrán nyelvű vígjátékban. Ezen kívül ő játszotta az elnök szerepét a Nép szolgája című három évados, 2015-től 2019 tavaszáig futó televíziós vígjátéksorozatban, ami sokban hozzájárult államfővé választásához. Emellett producerként, forgatókönyvíróként és rendezőként is tevékenykedett a filmiparban.

Jelen pillanatban Trump elnök ellen a vádemelést fontolgatja az amerikai képviselőház, mivel zsarolással arra akarta rávenni az ukrán elnököt, hogy legnagyobb, demokrata riválisa és annak fia ellen indítson eljárást – így áttételesen Ukrajnában dőlhet el a jövő évi amerikai elnökválasztás.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.