A Ripost értesülései szerint Árpát drogkereskedéssel gyanúsítja a rendőrség.

Börtön várhat Árpa Attilára – drogkereskedelemmel vádolják

Korábban már írtak arról, hogy a rendező-producer lakásán razzia volt még tavasszal, akkor Árpa úgy nyilatkozott egy filmforgatás miatt beszéltek kábítószerekről, a rendőrség súlyos tévedésben van. A bulvárlap viszont úgy tudja, mindezek ellenére gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer-birtoklás vétség megalapozott gyanúja miatt, emellett pedig kábítószer-kereskedelemmel is vádolják.

A hír sajnos igaz. Én is megdöbbentem, de Attilát valóban meggyanúsították kábítószer-kereskedelemmel. Csak nemrég értesültem a dologról, de nagyon bízom benne, hogy hamar sikerül tisztáznia magát

- nyilatkozta a Ripostnak Árpa egyik állítólagos ismerőse. A producer-rendező-színész persze nem nyilatkozott a lapnak, akik felvázolták, hogy Magyarországon a fent említett vádak alapján kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

(Fotó: Wikipédia)

Forrás: Velvet

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
@Gauntlet: Dehogy, csak Habony tud az egész országban tiszta kokót.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.