Vádat emeltek egy tanár ellen, aki eltörte egy diákja kezét idén tavasszal egy hódmezővásárhelyi általános iskolában – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn.

Eltörte a diák kezét a tanár – vádat emeltek ellene

Szanka Ferenc közölte, a férfit súlyos testi sértés bűntettével vádolja a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség.

A tanár már több mint tíz éve oktató az egyik hódmezővásárhelyi általános iskolában. A vádirat szerint április 5-én reggel a 13 éves fiú az osztálytársaival az iskola földszinti folyosóján játszott. Társaival elvették egy lány cipőjét és bevitték a mosdóba. A lány szólt a tanárnak, aki kihozta a lábbelit a vécéből, de a fiú megállította, kivette a kezéből a cipőt és kérésre sem adta vissza.

A tanár erre karjánál fogva a mosdóba vezette a fiút és belökte az egyik fülkébe. A gyerek nekiütközött a vécécsészének, és esés közben, hogy fejét védje, maga elé tartotta kezét. A diák jobb kezének orsócsontja eltört, sérülése hat hét alatt gyógyult meg – tudatta a csoportvezető ügyész.

(Képünk illusztráció – Pixabay)

Forrás: MTI

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cirip
*Vacakolt az internet, úgy tűnt, nem ment át először..., ..ezért van kétszer, sorry
reagens
Ilyen szubhumán hulladékkal, mint ez a kölyök, miért nem etológus foglalkozik?
Málna
Valakinek ideje lenne megnevelni a kölköt, ha már a szüleinek nem sikerült. Ebben a korban a szép szóból már nemigen fog érteni.
silber13
@reagens: Ezt a "szubdhumán" kifejezést meddig magoltad? Nálad most ez a sláger?:-))))))))))))))
vacsi
És a mocskos kölyök, meg a szülei ellen miért nem emelnek vádat?! Az "átkosban" ment volna a javítóba - ahová való!
reagens
@silber13: Olvastam a hozzászólásokat itt. Ez jutott eszembe a szoclibekről.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok