Jövőre Magyarország kihagyja az Eurovíziós dalfesztivált.

A műsor készítői úgy döntöttek, hogy jövőre az Eurovíziós indulás helyett közvetlenül a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő produkciókat segítik. A Dal nyertesét a Duna Televízió számos megjelenéssel támogatja, valamint felléphet a legnevesebb hazai fesztiválok színpadain. A koncertlehetőségeken kívül a nyertes előadó kiemelt promóciót kap a Petőfi Rádióban, illetve a zenei produkció fejlesztésére fordítható támogatásban is részesül olvasható az MTVA közleménéyben.

A Dal nyertese egyben a Petőfi Zenei Díj év dala"elismerését is megkapja. A műsorban továbbá több különdíjat is átadnak majd: 

Dal 2020 Legjobb Dalszöveg Írója, A Dal 2020 Felfedezettje és a Dal 2020 legjobb akusztikus felvétele elismerések birtokosa a Petőfi Zenei Díj ezen kategóriájának díját is elnyeri.

A koncert.hu oldal szerint a www.adal.hu oldalon november 22. (péntek) éjfélig lehet jelentkezni az online jelentkezési lap kitöltésével és a szükséges mellékletek feltöltésével (minderre 120 perc áll rendelkezésre). Fontos változás az előző évekhez képest, hogy idén kizárólag magyar nyelvű, 2019. március 1. után bemutatott dalokkal lehet nevezni, a produkció során pedig akár tíz fő is részt vehet az előadásban.

Címlapkép: Facebook/Pápai Joci

(MTI)

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Fantomasz
Szándékosan válogatott xarral felesleges elindulni , sokkal jobb dalokkal lehetett volna nevezni eddig is .
Valószínű azért nem tették mert nem akarták megnyerni és rendezni a következőt .
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
reagens
@Clavigo: Te a buzi kategória nagy reménye vagy!:-))))))
koszpeko
@Fantomasz: Nekem egy kérdésem van.
Kinek szól Forma 1 versenyen a magyar himnusz?
csak úgy....
@reagens: és ezért állítottad be,reggel 1/2 6ra a weckert? mondom,hogy nem vagy normális...
Fantomasz
@koszpeko: Hát ez megválaszolatlan marad , azért linkeltem be mert ezt sokan nemlátták , ne meg pesze amit leirtam , a szövegében van a lényeg .
reagens
Amelyik nemzetnek van önbecsülése az messzire elkerüli ezt a sz@rt.
ila51
@Mirabilis: nem volt ...csak tud énekelni

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.