Három kategóriában több mint 50 film száll versenybe a 17. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon, amelyet november 27. és december 1. között rendeznek meg Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban – közölték a szervezők az MTI-vel.

A program a bristoli Aardman stúdió Shaun, a bárány és a farmonkívüli című egész estés animáció vetítésével veszi kezdetét az Uránia Nemzeti Filmszínházban november 27-én.

A földkerekség legismertebb animált bárányának ezúttal egy ufót kell elbújtatnia a nyáj tagjai között.

Hogyan bújtassunk ufót egy birkanyájban?

Az Anilogue versenyprogramjában láthatja először a magyar közönség a Kabul fecskéi című francia festményanimációt, amelynek idén Cannes-ban volt a világpremierje. A korábban magyarul is megjelent regény filmváltozata megindító szerelmi történetet mesél el az afganisztáni tálib uralom idején.

Ugyancsak az Anilogue fődíjáért száll versenybe a Bunuel a teknősök labirintusában című spanyol film, amely Luis Bunuelről, az Andalúziai kutya, Az öldöklő angyal, A nap szépe és A vágy titokzatos tárgya rendezőjéről szól, aki 1932-ben egy szürrealista áldokumentumfilm készítésébe fog. A látványos és szürrealista motívumokat megjelenítő animációt az a Salvador Simó rendezte, aki az elmúlt években többek között a Karib-tenger kalózai látványvilágáért is felelt.

Versenyfilmek mellett új animációs alkotásokat, animált dokumentumfilmet, virtuálisvalóság-filmet és gyerekprogramot is kínál az idei fesztivál az Uránia Nemzeti Filmszínházban, az Art+ moziban, a Francia Intézetben és a Lengyel Intézetben, míg a Magvető Café a szakmai programoknak és közönségtalálkozóknak ad helyet – írták a tájékoztatóban.

(MTI)

(Fotó: pixabay.com)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szeparepa2
UFO-t tehát azonosítatlan repülő tárgyat bújtatni, vagy esetleg eme objektumokba feltételezett, illetve képzelt, esetleges földön kívüli lényt netán..?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok