Mintegy húsz film és számos kísérőprogram, beszélgetés várja a közönséget a 8. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon november 27. és december 1. között Budapesten, a Puskin és a Művész moziban.

Ha érdeklik a zsidók a filmvásznon – itt a helye

A fesztivál válogatást ad az elmúlt évek legjobb, a zsidó kultúrát, életmódot, emlékezetet bemutató filmjeiből, egyebek mellett az Egyesült Államokból, Németországból, Mexikóból, Izraelből, Franciaországból és Magyarországról – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a válogatás több filmje női életpályákra, sorsokra fókuszál: különleges filmélményt ígér az RBG című amerikai dokumentumfilm, amely Ruth Bader Ginsburg, az amerikai legfelsőbb bíróság sokáig egyetlen női tagjának életét mutatja be. Ruth Bader Ginsburg több évtizede a női egyenjogúság aktív és ismert szószólója, számos alkalommal fellépett a nemi alapú diszkrimináció ellen.

A fesztiválon a közelmúlt több elismert hazai alkotása is szerepel, többek között az Oscar-aspiráns Akik maradtak és a Kertész Mihály életét bemutató Curtiz. Emellett a Zsifi-n lesz a díszbemutatója Illés László A Pásztor című második világháborús drámájának, amely októberben a Los Angeles Film Awards-on a legjobb független filmnek járó díjat kapta.

A budapesti helyszínek mellett az érdeklődők Győrben is megtekinthetik fesztivál több filmjét.

A 8. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál szervezője a JCC Budapest – Bálint Ház. A filmfesztivál a Judafest – A zsidó kultúra ünnepe rendezvénysorozat része. A rendezvény fő támogatója a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány, a The American Jewish Joint Distribution Committee (JDC) magyarországi szervezete.

A fesztivál programjairól további információ ezen oldalon található meg.

(Kép: Wikipédia)

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Ha nem, akkor nézzen Riefenstahl filmeket. Kicsit régiek, de a főszereplője minden ""alkotásnak"" a Fidesz és a Ti Hazátok fő kedvence és ideológusa.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.