A fiatalon meghalt énekesnőről készült dokumentumfilmet decemberben mutatják be, Ebben felcsendül a Földrevaló című szám is, aminek szövegét Fábián Juli egyik gyerekkori levele ihlette.

Közös dallal emlékeznek Fábián Julira

Fotó: Youtube

Decemberben mutatják be a Fábián Juliról készített dokumentumfilmet. Ehhez készült egy klip, amely egy különleges együttműködés eredménye: tizennyolc közreműködő fogott össze, hogy méltóképp állítsanak emléket az elhunyt énekesnőnek.

Szinte napra pontosan két évvel Fábián Juli halála után, december 15-én mutatják be Lévai Balázs “Like a Child” című dokumentumfilmje, amely Juli fájdalmasan rövid életét követi végig. A film dramaturgiai íve az énekesnő művésszé válását helyezi a középpontba, ennek a folyamatnak a kiemelt állomásait próbálja megragadni és körül járni a családtagok, az egykori tanárai és pályatársai segítségével.

A Julihoz közelállók visszaemlékezései és az archív felvételek mellett a film egyik különlegessége a közös dal, amelyet tizennyolc énekes ad elő – Juli rengeteg barátja:

Palya Bea, Wolf Kati, Tóth Vera, Mező Misi, Freddie, Jónás Vera, Mujahid Zoli, Micheller Myrtill, Bolba Éva, Urbán Orsi, Gereben Zita, Péterffy Lili, Heincz Gábor ’Biga’ és Molnár Emese; valamint a tavalyi Petőfi Zenei Díjátadón Juli javára visszalépett énekesnők: Rúzsa Magdi, Lábas Viki és Schoblocher Barbara. A dalt Szepesi Mátyás, a Konyha zenekar frontembere, Juli egykori zenésztársa, több zenekarának menedzsere (Fábián Juli & Zoohacker, Random Trip) írta.

“A dal szövegéhez Juli egy gyerekkori levele adta az ihletet, amit édesanyja osztott meg Facebook oldalán (egy adománygyűjtő kampány során), amelyet Juli 10-11 éves korában írhatott, amiben az áll, hogy elment, nem mondja meg hová, de ne izguljunk”

- mesélt a dal születéséről az énekes-dalszerző.

“Ez a levél egy fájdalmas, de szép metaforája a mostani helyzetnek: Juli halála óta az az érzés van mindannyiunkban, hogy igazából elbújt, csak nem mondta meg, hogy hová.”

A Földrevaló című dal klipje a felvételek munkálatai közben készült a Pannónia Stúdióban, és hogy teljes legyen a kör: vágója ugyanaz a Fekete Balázs, aki Juli legemblematikusabb klipjeit (Jazz & Wine, Random Trip: Free) is vágta.

Videó: Konyha feat. Fábián Juli Film Allstars – Földrevaló

Szeretlek Magyarország

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.