Hány olyan elvált apa van Magyarországon, akinek minden második hétvége a boldogságot és a boldogtalanságot is jelenti? Már szerdán összeszorul a gyomrunk, olyan izgalommal készülünk a találkozásra, mint az első randira. Félünk a találkozástól, mégis várjuk azt. Félünk, hogy ugyanazt a gyereket látjuk-e viszont, szeret-e még, mondott-e neki valamit rólunk az anyja, s ez milyen hatással van rá. Minden találkozáskor egy másik gyereket látunk és fájlaljuk, hogy nem vehetünk részt a mindennapjaiban, nem lehetünk mellette, nem nyújthatunk neki támogatást.
Forrás:
nanena-nanena.blogspot.com
Feltöltő: nanena
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
17 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Úgyhogy ne bántsd/bántsuk őket!
Sok erőt és szerencsét neked is!
Sajnos nem tudom a pontos nevüket ezeknek a civil szervezeteknek, de ha nem lépsz, belepusztulsz.
Igen, nem lesz más utam, ma reggel itt volt egy laza kis alkesz terror, hála Istennek, csak lelki. Persze a gyerek előtt, nyilván. Ebbe kell felnőni. A gyerekeknek se lehet könnyű. De az lehet, hogy a kislány, akiről nanena mesélt, maga talál vissza az apjához, amikor nagyobb lesz, nem? Én szurkolok, mostmár tényleg.
Kár hogy ez még hosszú idő, és nem fogom megtudni a történet végét. De kitartást az apukának, jó sokat! :)
Köszi szépen még egyszer, és most tényleg szétnézek, mit lehet tenni!
Sziasztok!
Új hozzászólás