Kitiltották a Katona József Színházból az egyik szerződéses munkatársat, mivel a budapesti színház vezetőségének tudomására jutott, hogy többször is "erkölcsi határokat átlépő módon" viselkedett a többi dolgozóval szemben – közölte a teátrum a Facebook-oldalán.

Kitiltották a Katona József Színházból az erőszakoskodó alkalmazottat

A sértettek írásbeli bejelentése alapján az üzemi tanács megbeszélést hívott össze, amelyen a résztvevők egyhangúlag elítélték a történteket, és vizsgálóbizottság felállítását kérték.

Az igazgatóság felállította a vizsgálóbizottságot, külső szakértők bevonásával lefolytatta az eljárást, és azonnali hatállyal arról döntött, hogy az érintett szerződéses munkatárs keddtől nem léphet az intézmény területére. A színház a továbbiakban befejezi vele a közös munkát – tették hozzá.

Közölték: a társulatot az eset mélyen megrázta, a vezetőség pszichológus segítségét ajánlotta fel az ügy feldolgozásához.

A színház "a vizsgálóbizottság felállításával és a fenti lépések megtételével az ügyet lezártnak tekinti, arról a későbbiekben sem a vezetőség, sem az intézmény munkatársai további nyilatkozatot nem adnak" – írták, megjegyezve: az érintett kollégák kifejezett kérése volt, hogy nevük ne kerüljön nyilvánosságra.

Az Origo úgy tudja, hogy szexuális zaklatások történtek, amelyeket egy rendező követett el.

A hírportál megkérdezte a színházat, hogy valóban rendezőről van-e szó. Arról is érdeklődött, hogy tett-e a teátrum rendőrségi feljelentést, és elkövetett-e mindent annak érdekében, hogy a kitiltott munkatárs más színházakban se folytathassa tevékenységét. A Katona sajtósa annyit válaszolt, hogy az érintettek személyiségi jogainak védelmében nem mondanak semmit.

Az Origo Gy. Németh Erzsébet humán és kulturális területekért felelős főpolgármester-helyettest is kereste. Tőle egyebek mellett azt kérdezte: egyetért-e vele, hogy a színház nem nevezte meg a zaklatót, valamint azt, hogy tesz-e rendőrségi feljelentést az ügyben. Gy. Németh Erzsébet egyelőre nem válaszolt.

(Képünk illusztráció, fotó: MTI/Ujvári Sándor)

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sokanvagyunk
"A Katona sajtósa annyit válaszolt, hogy az érintettek személyiségi jogainak védelmében nem mondanak semmit." - Majd ha a színház portása - információhiány miatt - mindegyik "Katonás" belépését megtagadja, visítás lesz...
Egyébként világhírű művészek neve forog közszájon hasonló ügyek miatt, nekik a világhírnév mellé nem jár személyiségi jog?
Ludas Matyi
@sokanvagyunk: sok muschi 10 vagy 20 ev utan jelentkezik, hogy megfogtak a muschit vagy zaklattak. Valoszinü, hogy 10 vagy 20 ev utan mar nem jegyzik öket, ezert kell keresni valami ürügyet ujra a közeppontban lenni. Vagy akkor amikor fogtak a muschit, akkor jol esett?
sokanvagyunk
@Ludas Matyi: Van akinél egy év is elég...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.