Fontos része Tatár Csilla életének a sport, éppen ezért az ATV műsorvezetője a terhessége alatt sem mond le a mozgásról.

Tatár Csilla terhesen sem áll le

Most kicsit merészebb is, mint amikor első gyermekét, Milánt várta, pedig ennek a várandósságának elejét sokkal rosszabbul viselte, mint az előzőét.

– Összehasonlíthatatlan a két terhességem – jelentette ki Tatár Csilla. – Az elsőnél nem voltam olyan rosszul az elején, mint most. Ezúttal az első tizenkét hét nagyon kemény volt, folyamatosan rosszullétek törtek rám, de nem hagyhattam el magam, hiszen amellett hogy ott van Milán, dolgoztam is. De szerencsére már teljesen jól vagyok, és ellentétben az első terhességemmel, igénylem a mozgást is.

A műsorvezető még egy lépcsőt is óvatosan mászott meg, és kisfia születése után is nehezebben vette rá magát a sportra. Aztán futni kezdett, és a mozgás annyira az élete része lett, hogy állapotosan is keresi a lehetőségeket, amelyek a babának és a mamának is jók.

– A futást abbahagytam, az már nem esik jól a rázkódás miatt, de gyaloglással és ellipszissel ki tudom váltani a kardiót. Emellett úszással és kismamajógával szeretném tartani a kondit. Találtam egy személyi edzőt, aki segít. Ő nemrég szült, két gyermeke van, és tudja, melyek azok a mozgásformák, amelyeket babát várva is lehet csinálni – sorolta a műsorvezető, akinek egy másik nagy változás is történt az életében, amikor másodszorra is terhes lett.

– Nem ettem több mint két évig húst, de az elmúlt időszakban többször előfordult, hogy megkívántam. Nem fojtom vissza ezeket az érzéseket, de az édesítőszereket tartalmazó ételeket kerülöm – árulta el Csilla, aki nyugodtabban áll a második terhességéhez, ami nem csoda, hiszen Milán érkezésével már sok mindent megtanult, így nem aggódja túl jelenlegi állapotát.

(Kép: 

Forrás: Blikk

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.