Egy 150 másodperces produkciónak köszönhetően változott meg Molnár Ferenc Caramel élete.

Gyökerestül megáltoztatta Caramel életét a Megasztár, de a hatalmas sikernek nem örülhetett teljes szívből. A családi élete ugyanis romokban volt, azon már nem tudott segíteni. Öccse halálát nem tudták feldolgozni, akkora menthetetlen volt a családi egység.

A Megasztár után, miután nyertem, azt éreztem, hogy nagyon sok minden változik az életben, de van, ami nem tud.

A családomat nem sikerült megváltani. Kettősség volt bennem, mert nyilván reménykedtem abban, hogy mostantól kezdve minden más lesz, de nem lett. Mert akkor már menthetetlen volt a családi egység

– idézi a Blikk a Lakástalkshow-ban elhangzottakat.

Sajnos ezt már nem lehetett helyrehozni, a nevelőapám és az édesanyám szét is mentek, igaz már a Megasztár előtt, de nyilván ez is a gyásznak köszönhetően, mert azt nem tudták megemészteni és erre ráment a házasságuk

– tette hozzá az énekes, aki úgy véli, a szülei akkor követtek el nagy hibát, amikor az öccse halála után csak magukkal foglalkoztak. „A nagy ütést, a nagy fájdalmat akkor éltem meg, amikor elkezdtem felnőni. Amikor az első vágyak elkezdtek bennem munkálkodni. Már 16-17 évesen azt éreztem, hogy jó lenne, ha minél előbb apuka lennék. Akkor született meg egy nagyon komoly fájdalom, évekig depresszióval küzdöttem” – mondta.

Címlapkép: Facebook/Molnár Ferenc Caramel

(blikk.hu)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
Caramel ugyanaz a szerény ember maradt mint bármikor, őt a siker egy cseppet sem változtatta meg, ezért nagyon becsülöm, nem úgy mint a "tezsvírít", Gáspár Laci bácsit...
levarosbukta
@division: Ennek meg a rinyálás a specialitása, úgy hogy egykutya a kettő.
division
@levarosbukta: Még mindig jobb mint a Laci. Persze a legjobb az Iron Maiden:-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.