Madonna amerikai popsztár 45 perccel a kezdés előtt mondta le vasárnapi lisszaboni koncertjét egy korábbi sérülése miatt – írta a BBC hírportálja.

Madonna ennél nagyobb tahó már nem lehetett volna

"Sajnálattal közöljük, hogy Madonna nem tud fellépni ma este" – állt az e-mailben, amit 19.45-kor írtak a 20.30-kor kezdődő koncert előtt.

"Sajnálom, hogy le kellett mondanom a mai koncertet, de a testemre kellett hallgatnom és pihennem kellett" – írta a sztár az Instagramon.

Ez már a nyolcadik eset, hogy a 61 éves Madonna fellépést mond le a most folyó Madame X elnevezésű turnéján.

Ezúttal nem szólt arról, milyen sérülés miatt mondja le a fellépését, de novemberben San Franciscóban azt mondta a közönségnek, hogy szalagszakadása van és "fáj a térde".

Múlt héten a közösségi médiában közzétett videóján látható, hogy mindkét térdén elasztikus kötést visel.

"Így készül a fellépésre egy sérült Madame X. Nagyon óvatosan" – írta a videóhoz.

A turné jelenlegi szakasza január 12-én kezdődött a portugál Coliseu Dis Recreiosban, azon még jókedvűnek tűnt az énekesnő, de szombaton is fellépett – mondta el a BBC riporterének a stáb egyik tagja.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

emarfe
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.