Legjobb barátja szerint a január elején elhunyt színművésznek a sok fájdalomtól kérgesedett meg a szíve.

Kosztola Tibor szinkronrendező még főiskolás korában ismerte meg Gesztesi Károlyt.

A Borsnak a színészről elmondta:

Már akkor hallatszott, hogy teljesen egyedi, speciális hangja van, ami a termetéből és a hangszínéből adódott. Utánozhatatlan, ugyanis azzal együtt, hogy férfias, nagyon lágy és finom. Épp olyan, mint Karcsi volt

Kosztola hozzátette:

A személyisége annyira előtérben volt a szinkronban is, hogy pótolhatatlan a hangja, csak kényszermegoldások lesznek ezután. Még nem is gondolkodtam rajta, kivel helyettesíteném, ez nekem még túl fájdalmas

Szerinte a művész túl sok fájdalmat élt meg, ettől pedig megkérgesedett a szíve. De csak magában őrlődött, és akkor is nevetett, amikor valójában belül végtelenül szomorú volt.

Életének legnehezebb időszakában pedig az alkoholt választotta

Kosztola elmondta, hogy ő ekkor a fián, Mátén keresztül tartotta vele a kapcsolatot. Végül a Biblia segített rajta.

Örültem, hogy visszakaptam a barátomat, aki végre a régi lett. Úgy hittük, mind visszakaptuk Karcsit, de szerintem végül is az ital és a megkérgesedett szíve vitte el, ezek örökre nyomot hagytak a testén akkor is, ha már letette a poharat

– mondta a szinkronrendező.

Kosztolta elmondta azt is, hogy

Nemcsak kollégák voltunk, a legjobb barátok is. Még terveztük, hogy megyünk teniszezni, biciklizni, de szerettünk enni is, mindig vittünk kolbászt, szalonnát egymásnak, vagy megálltunk egy-egy utcai árusnál. Ha hozott valamit, már messziről kurjongatott, hogy „Gyere komám, van jófajta kolbászom!

Kiemelte:

Nem panaszkodott soha, inkább elmondott még egy viccet.

Forrás: Blikk, Bors

Címlapkép: Tv2

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.