Lehet, hogy végleg hazaköltözik Németországból a pár és két gyermeke. De egy dolog biztosnak tűnik: Bence és énekes kedvese ismét közösen szerepelnek majd egy televíziós produkcióban. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Csobot Adél (@adelcsobot) által megosztott bejegyzés,

Újra egy műsorban szerepel Istenes Bence és párja, Csobot Adél 

– tudta meg a Blikk.

Míg Istenes Bence a műsorvezetője lesz az RTL Klubon hamarosan induló Álarcos énekes című produkciónak, addig szerelme zsűritagként tűnik fel a műsorban a lap értesülése szerint. 

Bence és Adél három éve költözött Kölnbe, majd onnan Münchenbe, hiszen a műsorvezető Németországban is szerette volna beindítani tévés karrierjét.  Bence tavaly ugyanakkor D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorában már arról beszélt, lehet, hogy hazaköltöznek majd.

Nem titok, hogy Adél nem érzi kint jól magát, és ezért nem is tudok haragudni rá. Nekem az a fontos, hogy a családom jól érezze magát, hiszen ha nekik nem jó, akkor nekem sem. Ha ez huzamosabb ideig így marad, akkor lehet, hogy visszatesszük a bázisunkat Magyarországra

– fogalmazott múlt októberben Bence.

A közös magyarországi munkán kapcsán a Blikk kereste az énekesnőt, ám menedzsere jelezte, nem kíván nyilatkozni, míg az RTL Klub a következő tájékoztatást adta a műsorral kapcsolatban:

Az nem titok, hogy hamarosan látható lesz az Álarcos énekes az RTL Klubon. Arról pedig, hogy kik lesznek a nyomozók, rövid időn belül tájékoztatjuk a közönséget

– közölte az RTL Magyarország Marketing- és Kommunikációs Igazgatósága a Blikkel.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Csobot Adél (@adelcsobot) által megosztott bejegyzés,

Forrás: Blikk

Címlapkép: Instagram

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ágimami
Németországban nem jött össze a "sztár párnak", de itthon jók lesznek!!!:DDD
verőce21
Nem jött össze...? Ugyan már!
Németországban minden hülyének "összejön", aki hajlandó dolgozni.
A gyerekek születési helye miatt mentek ki...
colibri
Lehet nekik örömködni, akkor sem fogom nézni a műsorukat.
chaudefizz
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.