Okosabban veti bele magát a párkapcsolatokba, de Zsigmond levette a lábáról.

Új szerelméről vallott Vasvári Vivien luxusfeleség

Bár válása után tudatosan készült az egyedüllétre, nem szeretett volna beleugrani egy új kapcsolatba, a sors felülírta Vasvári Vivien terveit: december hatodikán megismerte új kedvesét, akiről most először mesélt részletesen. Barátnőivel vetették bele magukat az éjszakába, ekkor csatlakozott hozzájuk az egyik lány udvarlója és társasága, köztük Zsigmond.

„Korábban is tudtunk a másikról, láttuk is egymást, de még két szót sem váltottunk. Hát akkor aztán elkezdtünk beszélgetni, és nem akartuk abbahagyni. Hamarosan úgy éreztem, jött valaki, aki az első nap megfogta a kezem, aztán a következő napon teljesítette az elvárásaimat, ami nekem egy komoly szerelemhez kell”

– kezdte a szőkeség, akinek a kedvese egy 32 éves üzletember.

„Családapa, egy küzdelmes válás közepén van, de a legfontosabb, hogy úriember, bújós, aki nem fél kimutatni az érzelmeit, legyen szó bármiről. Még nem nyitottam ki teljesen a szívem Zsigmondnak. Félek a csalódástól, a bizalmamat is ki kell érdemelni, de ezzel nincs gond. Egyrészt mert a kapcsolatunk elején tartunk, másrészt mind a ketten megégettük már magunkat, tehát van tapasztalatunk, mit hogyan kell jól csinálni, vagy nem elrontani” – mesélte Vivi, akinek konkrét elképzelése van a közös jövőjükről. Mint mondja, előző kapcsolataihoz képest ebben fejlődött a legtöbbet.

„A minap arról beszélgettünk, hogy már egyikünk sem a szerelmet hajkurássza. Persze jó, ha az is megvan, legyen is, de mindenki tudja, hogy az elmúlik pár év alatt. Szóval a szerelem helyett a tündérmesét keressük, legalább harminc évre. Vagy többre. Egy olyan közös élet a cél, amiben összecsiszolódva, egymást támogatva és szeretve, boldogan lehet élni. Úgy érzem, Zsigmonddal erre meg van az esélyem” – mondta a kétgyermekes anyuka, aki már bemutatta fiának és lányának is az új párját, ahogy már ő is találkozott kedvese szüleivel és gyermekeivel.

Forrás: Blikk

Kép: Vasvári Vivien/Facebook

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Itt az új, ""hat hónapig lobogó"" örök szerelem.
anprovsupp
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
SystemError
Valakinek új guminője lett és valakinek meg új pénzeszsákja..:)
jesz
de még az új nász előtt sikerült havi félmilliós gyerektartást kicsikarni "fecsótól"...a volt pasia meg inkább fizet, csak menjen a francba.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.