Krishan papírjaival ugyanis gondok adódtak.

Bár a háttérben már elkezdték szervezni az esküvőt, a Ripost azt állítja: Demcsák Zsuzsa és indiai szerelme újabb akadályba ütközött, így egy darabig még biztosan nem mondhatják ki a boldogító igent. A műsorvezető még az Ázsia Expressz 2 című műsor forgatása alatt ismerte meg indiai kedvesét, akivel már tavaly augusztusban össze akarta kötni az életét, ám erre nem került sor, házasságkötésükhöz ugyanis több iratra is szükségük van. Úgy tudni, Krishan tavaly októberben ezt el is intézte Indiában, ám az esküvő időpontjáról azóta sem nyilatkoztak.

A Ripost információja szerint Krishannak a frigy érdekében ismét vissza kell utaznia Indiába.

Nemrégiben az egyik belvárosi kerület önkormányzatánál jártam, ahol egy közeli ismerősöm dolgozik, s éppen belefutottam a távozó Demcsák Zsuzsába és az indiai férfiba. Mit mondjak, nem voltak éppen jókedvűek. Természetesen rákérdeztem a barátnőmnél, mi történt, és persze, ő hamar ki is derítette a dolgot. Azt mondták neki, hogy valami gond van a papírokkal, ezért az anyakönyvvezető nem adhatja össze őket. Meg is értem, hogy zaklatottak, hiszen ahogy olvastam, már rengeteg mindent megtettek annak érdekében, hogy házasok lehessenek

– árulta el a Ripostnak egy informátor.

Demcsák Zsuzsa egyik közeli ismerőse hasonlóan nyilatkozott a lapnak.

Úgy hallottam, Krishannak megint haza kell mennie Indiába, hogy elrendezzen valamit az esküvő előtt. Ez biztosan komoly érvágás lehet nekik, hiszen egy ilyen utazás nem olcsó mulatság, és egyszer már kifizették a repülőjegyeket oda-vissza, mióta a pasi itt él... Most kezdhetik elölről az egészet, így itt esküvő a közeljövőben biztosan nem lesz.

Hozzátette:

Zsuzsa nagyon bezárkózott a körülötte kialakult botrányok miatt.

Forrás: Blikk, Ripost

Címlapkép: Tv2

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Lehet, hogy eddig szerelmes volt a manó, mostanra meg már tájékozott, és elfelejt majd visszajönni.
jesz
a művésznőnek javasolnám Joshi Barat útmutatását, ő talán tudja, reménykedjen-e még?

Csak szólok, hogy ennek a frigynek reszeltek...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.