Bejutottunk a 2017 óta zárva tartó Iparművészeti Múzeumba, ahol a nagy kiköltözés során előkerült pár különleges dolog. Nem sokkal azután, hogy az Iparművészeti Múzeum a csigalassúsággal araszoló rekonstrukciós munkálatai alatt első alkalommal fogadta a sajtót ideiglenes, kőbányai telephelyén, a múzeum a lassan három éve zárva tartó, és a jelek szerint még sokáig nem látogatható, Üllői úti főépületébe is beengedte az újságírókat pénteken.

Forrás: index.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
A kockás füzet még csak-csak

azonban a derék mai firkászok már bőven túl-baromkodnak ezen az ős-régin

Az az igazság, hogy nem csak a már talán évszázados számtanfüzet a gond a hazai magukat humán-értelmiséginek képzelgők, élen a firkászokkal, világában, okadatolván, hogy nem csak az elemi számtan – akiknek nincs gondja (pontosabban többé kevésbé eligazodnak) a százalékszámítás, az aránypárok valamint a törtek világában, azok már Lovász Lacit is kioktatják -, de az elemi geometria is komoly gondokat okoz számukra.
Egyik újabb szokásuk: „ez nem négyzet, hanem négyszög”, amiben az a csúcs, hogy egy téglalapról van szó!!! =))
És álljon ott a legfrissebb apropó: A derék index.hu „A kirámolása után is titkokat rejt Budapest egyik legszebb épülete” című cikke, ami az Iparművészeti viszontagságairól értelezik. Több kevesebb sikerrel. No de az egy másik tészta, a „Múzeum első emeleti Maksai-terme mennyezete, a maksai református templom 18 méteres festett, kazettás famennyezete takarta el.” kapcsán tudta megcsillogtatni méretes butaságát. Kifejtvén: „a szakszerű bontási munkálatok során kiderült, hogy a plafont nem négyzet, hanem téglatest alakú, mintegy öt méter hosszúságú kazettaelemek fedték el”!!! =))
Na ja ha meggondolom, hogy a négyzetháló szinonimája a kocka???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.