Facebookon jelentette be a zenekar, hogy két külföldi koncertjüket el kell halasztaniuk a koronavírus miatt.

Koronavírus: a Tankcsapda is elhalasztja koncertjeit a járvány miatt

Egyre több a koronavírusos megbetegedés világszerte, ami miatt szigorító intézkedéseket vezetnek be az európai országokban is. Mindez a nagyrendezvényeket is érinti: a debreceni Tankcsapda tagjai, akik épp európai turnén vannak, a Facebook-oldalukon közölték a rajongóikkal, hogy sajnálatos módon a kassai és a salzburgi koncertjüket nem tudják a hétvégén megtartani.

"Sajnos minket is utolértek a korona vírus által hozott szigorító intézkedések. A szlovák és az osztrák szervekkel való folyamatos kapcsolattartást követően megkaptuk a hivatalos értesítéseket. Ezek értelmében el kell halasztanunk a mostani hétvégére meghirdetett koncerteket Kassán és Salzburgban. (amíg tudtunk, mentünk előre, az első három bulit sikeresen megtartottuk, de a mostani intézkedések már nem adnak nekünk döntési opciót) Első a biztonság!" – olvasható a zenekar közösségi oldalán.

Azt írják, miután már nagyon sokan váltottak jegyet a két eseményre, ahogy a körülmények és a hatósági intézkedések engedik, pótolni fogják a két bulit. A megvásárolt belépők a későbbi időpontokra is érvényesek lesznek. Azt is hozzátették, hogy a turné további koncertjeinek esetleges halasztásáról még nem született döntés, de ahogy eddig, úgy ezután is azon lesznek, hogy a lehető legnaprakészebb információkkal lássanak el mindenkit, így arra kérik a rajongóikat, hogy figyeljék a híreiket!

Forrás: Blikk

Kép: Tankcsapda/Facebook

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.