Stohl András és menyasszonya, Vica semmit sem bíznak a véletlenre, lelkesen szervezik az esküvőjüket.

Már a nagy nap helyszíne is megvan, a minap a ruhákat is kiválasztották. Az esküvővel kapcsolatban azonban nem törekszenek nagy felhajtásra, egy kellemes estére vágynak szűk családi körben.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

@rebekastohl @stohlandras #familytime

Stohl Luca (@lucastohl) által megosztott bejegyzés,

A Blikk szemléje szerint a leendő házaspár kezdetektől fogva nagy családként éli az életét, ugyanis a színész fiát és három lányát is bevonják az életükbe. A családfőt hatalmas boldogsággal tölti el ez a helyzet, mégpedig azért is, mert Vicát barátjukká fogadták gyermekei. Azonban a boldog kapcsolat nem egy csettintésre alakult ki, a felhőtlen viszony rengeteg kompromisszummal járt számukra.

Egy ilyen családba persze, még akkor is iszonyú nehéz beilleszkedni, ha mindenki nyitott és szeretettel fogadja az érkezőt. Tudtam, hogy helyt kell állnom, valamint azt is biztosítanom kell, hogy a gyerekeknek közös programjuk legyen az apukájukkal. És annak ellenére is találkozzanak egymással, ha azt térben és időben sokszor nehéz összehozni

– nyilatkozta a menyasszony a Story magazinnak. Hozzátette: feladatának érzi, hogy segítsen kapcsolatot tartani a többiekkel.

Címlapkép. Instagram/lucastohl

(blikk.hu)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kolnidre
Kiváncsi vagyok,hogy mit szól ehhez Jancsika-akarom mondaini-Ancsika?
vacsi
Melyik a menyasszony a két fiatal nő közül? Az öreg hapsit felismerem...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.