Így a kollégái nem veszélyeztetik az egészségét, de a műsora is elmarad. A Blikknek nyilatkozott a lemezlovas.

A legendás lemezlovasnak azért nem kell bejárnia a munkahelyére, hogy a kollégái ne veszélyeztessék az egészségét, ám házi stúdió híján így elmarad a Három kívánság is.

Száműzték a rádióból Dévényi Tibi bácsit

– Elsőként tiltottak ki, de megértem, hiszen sajnos én is a veszélyeztetett életkorban vagyok, így 74 évesen. Igaz, szívesen csinálnám a Három kívánság című műsort tovább, de a koncepciója miatt lehetetlen itthonról összerakni, hiszen hallgatókat kapcsolok be, kötök össze sztárokkal, élőben megy a beszélgetés. Ezt nem lehet home office-ban, stúdió nélkül

– vallotta be Dévényi. Mindenki Tibi bácsija, aki ugyan nehezen viseli, hogy hirtelen munka és feladat nélkül kell megtöltenie a mindennapjait, azt is elárulta, ha csinálhatná a műsorát, akkor sem biztos, hogy tudna olyan felhőtlenül viccelődni, ahogy szokott.

– Kell a humor persze, hogy az ember átvészelje ezt az időszakot, de lehet, hogy a hallgatóknak, akik közül sokan mindennapos gondokkal küzdenek vagy meg vannak ijedve a helyzet miatt, nem esne jól. Én is rettentően ijesztőnek találom ezt az egészet, a legrosszabb benne a bizonytalanság

– elmélkedett a lemezlovas, aki duplán is rosszul járt az önkéntes karantén miatt. Dolgozni nem tud, de imádott fiait, Danit és Mátét sem láthatja személyesen.

– Segítenek, amiben csak tudnak, de csak a kulcslyukon keresztül látom őket, ha hoznak valamit. Telefonon ugyan mind a kettejükkel aktív kapcsolatban vagyok, de két hete nem találkoztam velük

– szomorodott el a lemezlovas, aki most a rengeteg felszabadult idejében olvas, rendezgeti a dolgait és finomabbnál finomabb dolgokat főz. És persze annak örül, hogy végre sok időt tud tölteni a kedvesével, Beácskával, hiszen az elmúlt években a retróőrületnek köszönhetően Dévényi folyamatosan úton volt.

– Annyira örül nekem, hogy tegnap meg is csinálta a kedvencemet, a madártejet

– büszkélkedett a DJ, aki néha ugyan érzi, hogy szívesen kimenne a lakásból, de tudja, hogy most mindannyiunk érdeke, hogy otthon maradjon, aki tud.

Nyugdíjasként ugyan van rendszeres jövedelme, ám Dévényi Tibort a jelenlegi munkamentes időszakban az nyugtatja meg igazán, hogy vannak tartalékai. Igaz, szívesebben venné, ha nem kellene aggódni azon, hogy elfogynak, de reméli, nemsokára újra a DJ-pult mögül dobálhatja a pöttyös labdát.

Forrás: Blikk

Kép: Dévényi Tibor/Facebook

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Pedig szerettem volna Tibi bácsitól megkérdezni, hogy Viktor bácsi, hogy hány csatát szokott naponta megvívni és vállalja-e, hogy kiáll Bunyós Pityuval egy tengó meccsre, aztán pedig egy kilencmenetes bokszmérkőzésre, miközben Kövér Köteles Laca bácsi felolvassa a Sargentini-jelentést. Győztünk...
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/83654630_116773436523425_2942725992797437952_n.jpg?_nc_cat=107&_nc_ohc=g2R3VkApJVgAX9S3ZdC&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=c60ddc6c66c4320d0195580bdac46acc&oe=5EC06A6A
Tibi bácsitól a karantén után távozó hölgyek ... "Aj-jaj-jaj. Lecsó, lecsó lecsókolbászból főzünk vacsorát, aztán lecsó, lecsó lecsókoljuk egymásról a ruhát, ugye már ízlik ez a lecsó, van benne mindig valami jó,"...
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/90063370_3015865508469196_7762655532090916864_n.jpg?_nc_cat=109&_nc_sid=110474&_nc_ohc=3qv7_B34CakAX-A4w6I&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=edcf672f8192d908ff88fc778fd78868&oe=5EA35776
nezelodo
Jár neki a pihenés, lehet, hogy miatta, (a hiányától), újra hallgatni fogom?

Jozefina
Nem baj Tibi bá, jön nemsokára a Szabad Európa rádió!!! Ott bizti szükség lesz rád!!!
Eladott Ország
@Jozefina: A "Kállay-kettős" Tibi bácsit ( hintapolitika) nem kell a SZER-be.
peterkelemen
Minden celeb dögöljön meg, akik Orbánt szolgálták azzal i, hogy maradj otthon kampányokat harsogtak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.