Összekötötte életét Krishannal.

Itt vannak a részletek Demcsák Zsuzsa esküvőjéről – szűk körben zajlott a ceremónia

Ahogyan a Ripost szombati cikkében feltételezte, a műsorvezető és kedvese, Krishan Dangwal (37) szűk családi körben hivatalosan is összekötötte az életét. Ezt lapunknak megerősítette a pár egyik ismerőse, és részleteket is elárult.

– Péntek délelőtt mentek az anyakönyvvezetőhöz Zsuzsáék, a ceremónia hamar lezajlott, nagyon meghatódtak mind a ketten

– kezdte a Blikknek a tévés egyik barátja.

A pár tavaly, az Ázsia Expressz forgatása közben ismerkedett meg, s bár Kandász Andrea (49) akkor összeadta őket egy hotelszobában, szerették volna hivatalossá tenni kapcsolatukat. A pár tavaly nyárra tervezte az esküvőt, mégis csak idén tudták kimondani a boldogító igent.

– Nagy családi körben, barátokkal szeretnénk megtartani az esküvőt, sőt az Ázsia Expressz stábját, versenyzőit is meghívjuk

– mondta a Blikknek Zsuzsa tavaly, akit most is megkerestünk, de lapzártánkig nem reagált.

Krishannak több iratot is be kellett szereznie Indiában ahhoz, hogy feleségül vehesse szerelmét, például hogy nincs Indiában felesége. Az iratok beszerzése is bonyolult volt. A sok utazás és az adminisztratív teendők sok időt és rengeteg pénzt is felemésztettek, így a nagy lakodalom még várat magára.

– Zsuzsa nagy lagziról álmodozott, de mivel minden papírt és engedélyt megkaptak a hatóságoktól, nem akarták tovább húzni az időt, végül kis esküvőt szerveztek. Persze ha vége lesz a járványnak, tartanak majd egy bulit, amelyen az összes barátjuk jelen lesz, de így is boldogok

– folytatta a műsorvezető ismerőse, aki szerint Demcsák nem bánta, hogy szolid volt a szertartás.

– Elegáns nő és ügyelt a részletekre. A ruhája fehér volt, de nem visszafogott, klasszikus, hanem merészebb, mégis elegáns, aranylánccal díszített darab. A gyűrűválasztásnál viszont a hagyományoknál maradtak, karikagyűrűt húztak egymás ujjára Krishannal

– tette hozzá a barátnő, aki ezt is elmondta, a ceremóniát követően a műsorvezető családja Zsuzsa budai otthonában ünnepelt. Éttermi ebéd helyett a teraszon ültek asztalhoz, így köszöntötték az ifjú párt.

– Ott voltak Zsuzsa gyerekei, Tamara és Beni, akik kivették a részüket mindenből, terítették az asztalt, rendezkedtek otthon, hogy édesanyjuknak semmilyen dolga ne legyen a nagy napon. Zsuzsa testvére és szülei is ott voltak, valamint az egyik legrégebbi barátjuk is velük ünnepelt

– mesélt a részletekről a Blikk informátora.

Az indiai származású Krishan Dangwal édesanyja nem sokkal azelőtt hunyt el, hogy a tévés és szerelme megismerte egymást. A hindu szokások szerint a gyász egy évig tart, addig nem lehet ünnepelni, mulatni, így házasságot kötni sem. Krishan számára fontos a hindu hit és a hagyományok, ráadásul édesapja pap, így mindenképpen tartaniuk kell Indiában is egy lagzit, amely a helyi hagyományoknak megfelelően napokig, de akár hetekig is tarthat majd.

Forrás: Blikk

Kép: Demcsák/Instagram

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Sok erőt jóban rosszban! :) Főleg a az alkoholista, mániás depressziós, önsajnáltatva össze-vissza baszós suicid részekhez!
SystemError
Sok erőt jóban rosszban! :) Főleg a az alkoholista, mániás depressziós, önsajnáltatva össze-vissza baszós suicid részekhez!
Zsopiale
Jól benézte a lotyó, mert pár országgal arrébb, nyugati irányban vannak a nagyfarkú muszlim fickók... itt még a világátlagnál is apróbb fütyik a jellemzők... :D
volvós
Na végre bevállalta az arab a magyar nemzeti sz.pógépet...
most már hivatalosan is tagja a háremnek !!! Remélem a
nászéjszakára hivatalos volt a János sógor is !!
namihami
És az esküvői ebéd főfogása egy hamisítatlan marhapörkölt volt, tarhonyával és koviubival. Amit jó karcos homokiborral öblítettek le.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.