Ismét bizarr sztoriról számolt be a volt reality-sztár.

Randiból rémálom: túszul ejtették Alekoszt

Rendkívül kellemetlen élményben volt része néhány nappal ezelőtt Alekosznak. A görög származású egykori valóságshow-hős csak egy kicsit szerette volna kiereszteni a gőzt, hiszen már nagyon nehezen bírta a koronavírus okozta feszültséget. A romantikusnak induló találkozó azonban hamar rémisztő fordulatot vett.

A különös és olykor kusza eszmefuttatásairól elhíresült Nagy Alekosz soha nem tagadta, hogy szenvedélyesen rajong a szebbik nemért, ám valamiért nincs igazán szerencséje a nőkkel.

Régóta keresi az igazit különböző módszerekkel, leginkább a közösségi oldalakon. 2019 karácsonyán például a Facebookon tett közzé egy igen megosztó felhívást, ami szerint luxustinit keres szentestére, hogy igazán boldog legyen az ünnep. A társaságért cserébe még menő ajándékokat is ígért, ám arról már nem számolt be, hogy végül becsöngetett-e hozzá valaki.

A 42 éves egykori reality-sztárnak mostanában az eddiginél is kevesebb lehetősége akadt az ismerkedésre, a koronavírus-járvány miatt ugyanis senkit sem tudott elvinni moziba, táncolni vagy legalább egy görög kifőzdébe. Vélhetően nagyon nehezen viselte a magányt, ezért mondhatott igent egy rejtélyes hölgy invitálására. A információi szerint a nő felhívta Alekoszt a lakására, hogy egy kicsit beszélgessenek és közelebbről is megismerjék egymást. A görög hős annak reményében indult el, hogy egy kicsit felvidul és megszabadul a sok stressztől, de sajnos nem ez történt.

A nő – ki tudja, milyen indíttatásból – bezárta Alekoszt a lakásába, 40 percen keresztül nem engedte ki. Hogy ez alatt az idő alatt pontosan mi történt, azt egyelőre homály fedi. Az viszont biztos, hogy Alekosz a szabadulását követően azonnal a rendőrségre ment és feljelentést tett a nő ellen. Az ügyben eljárás indult.

A Ripost megkereste Alekoszt, aki megerősítette az információkat.

„Sajnos valóban ez történt, de amíg az eljárás folyik, nem szeretnék bővebben beszélni a dologról. Valóban feljelentést tettem, mivel nem szeretem a bűnözőket. Remélem, minél hamarabb megoldódik az ügy”

– mondta a -nak Alekosz, akit vélhetően bánt, hogy egy ilyen nővel hozta össze az élet.

Forrás: Ripost

Kép: Alekosz/Facebook

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

yazo64
@Clavigo: Nem lehet... Elinná előlük a pálinkát:)
Clavigo
Ebből a furkóból nem lehetne minisztert,,vagy sokszázadik államtitkárt csinálni ? Vagy valami biztost,megbizottat,,,,,főmegbizottat...?? Emelné a dilihaz " fényét ",,,,plenáris űlésekkor...
yazo64
@Clavigo: Nem lehet... Elinná előlük a pálinkát:)
Zsopiale
De könyörgöm, miért engedtél el baszki?
simmering73
Na még ez a hülye hiányzik ide, meg a feketepákó.
volvós
Tulajdonképpen mitől " celeb " ez a hétköznapi ratyi ???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.